Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Az összes sérült honvéd jelentkezett Vásárhely támogatására, újra emelik a keretet

Tavaly döntött arról városunk közgyűlése, hogy a háborús területre küldött, és ott megsérült vásárhelyi katonák az önkormányzat támogatásában részesüljenek. Annyian jelentkeztek, hogy a támogatás eredetileg 6 milliósra tervezett keretét a múlt heti közgyűlés 12 millióra emelte. Most kiderült: végül az összes Koszovóban sérült vásárhelyi honvéd támogatási kérelmet nyújtott be, ami miatt a keret újabb emelése válik szükségessé.

Mind a 25 Koszovóban sérült vásárhelyi katona jelentkezett a város támogatására, így az eredetileg 6, majd 12 milliósra emelt keret újbóli emelése válik szükségessé – jelentette be Márki-Zay Péter polgármester a VTV Időben c. műsorában. A támogatási keret ismételt, ezúttal 15 millió forintra történő növeléséről jövő hétfőn, rendkívüli közgyűlésen fog dönteni az önkormányzat.

A polgármester a műsorban azt is elmondta, fölháborítónak tartja, hogy most már nemcsak Boszniába, Koszovóba, Irakba, de még Csádba is magyar katonákat akar küldeni a kormány, teljesen értelmetlenül.

Végtelen gazemberség és hazaárulás magyar életeket kockáztatni akármilyen üzleti vagy diktátorok közötti barátság kedvéért – vagy Putyin parancsára, ami a legvalószínűbb

– fogalmazott a polgármester a VTV-ben.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!