Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Bemutatták Talmácsi György vásárhelyi sporttörténeti könyvét

Ilyen még nem született Vásárhelyen. A testnevelő tanár-szerző 2004-ben kezdett bele a kutatómunkába.

Kicsinek bizonyult hétfőn este a Németh László Városi Könyvtár olvasóterme, ahol bemutatták Talmácsi György most megjelent: Hódmezővásárhely sporttörténete 1867-2022 című könyvét.

Nem is lehet csodálkozni, hogy az érdeklődő közönség egy részének nem is jutott hely az olvasóteremben, a későn jövők majd a ruhatártól nézték, hallgatták végig Kandó Tamás sportújságíró és Talmácsi György érdekfeszítő beszélgetését.

Kandó Tamás beszélgetett a szerzővel

A könyv fogadtatására jellemző, hogy sokan nem egyet, de mindjárt kettőt (sőt hármat) is dedikáltattak belőle.

– Amikor tavaly márciusban és áprilisban a sporttörténeti előadásokat tartottam itt a könyvtárban, akkor a könyv már 95 százalékban kész volt, azaz már akkor nyugodtan elárulhattam, hogy készülőfélben van. Mostanra lett kész, de a kutatómunka hozzá 2004-ben kezdődött, s zajlott változó intenzitással – árulta el a szerző, aki dedikálta is a köteteit.

– Körülbelül 20-30 évvel ezelőtt Szabó Ernő bácsi kezdte összegyűjteni a város sporttal kapcsolatos adatait, de inkább a tárgyakat próbálta összeszedni. Amikor úgy döntöttem, hogy megírom a város sporttörténetét, s elkezdtem átlapozni a korabeli lapokat, már az anyaggyűjtés óriási élményt nyújtott – tette hozzá Talmácsi György. Aki azt találta, hogy 1945 előtt az atlétika, a céllövészet és a vívás adta a legeredményesebb vásárhelyi versenyzőket, 1945 után pedig már az akkor megjelenő labdasportok: a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és persze a futball.

– Kicsit a düh is motivált, amikor belekezdtem ebbe a munkába. ugyanis az eddig megjelent várostörténeti monográfiákból kiderült. hogy Vásárhely sok mindenről híres, de ezek közül sosem került előtérbe a sport. A 2000-es évek elején megjelent a város történeti kronológiája. de abban is rendkívül kevés, sporttal kapcsolatos bejegyzést olvastam. Úgy gondoltam, hogy a helyi sportolók ennél többet érdemelnek – tette hozzá. Azt is elmondta, hogy megpróbált a könyv írásakor nem szurkoló lenni, azaz azt is megírta, ha valamelyik sportolónak nem úgy sikerült a verseny, ahogy szerette volna. A fellelt adatokat pedig igyekezett kritikusan kezelni.

A közönség szerencsés része ülhetett, a többieknek már csak állóhely jutott

– Nagyon érdekes, hogy Hódmezővásárhely első magyar bajnoki címét atlétikában szereztük, és 2022-ig kellett várni, hogy szerezzünk egy újabbat – foglalta keretbe a sporteredmények egyik érdekességét.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!