Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Két emberhez mentőt kellett hívni a tegnapi tüntetésen

Mint azt megírtuk, több tízezren gyűltek össze péntek este a Hősök terén, hogy a valódi gyermekvédelem mellett álljanak ki. A rendőrség még tegnap éjszaka beszámolt arról, hogy milyen intézkedések történtek a demonstráció alatt.

A gyűlésnek 19 óra 56 perckor jelentették be a végét. A résztvevők egy kisebb csoportja a Dózsa György úton maradt és megpróbálták provokálni a rendőröket. Két ember a biztosításban részt vevő egyenruhások és a jogellenes csoportosulás közé szorult, ezért saját biztonságuk érdekében a rendőrök kiemelték onnan.

Az este folyamán a rendőrök további két emberhez hívtak mentőt, akik a tömegben rosszul lettek. Egy nőt pedig pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt feljelentettek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!