Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vásárhely megduplázta a külföldön sérült katonák támogatását

A szerdai közgyűlésen döntöttek arról, hogy az eredetileg tervezett hatmillió forint helyett összesen 12 millió forinttal támogatja a város a külföldi katonai bevetésben megsérült vásárhelyi honvédeket. Márki-Zay Péter a szerdai közgyűlésen a téma kapcsán tiltakozását fejezte ki, hogy Orbán Viktor kormánya háborúba küldi a magyar katonákat.

Még 2023-ban döntött a vásárhelyi közgyűlés arról, hogy támogatja a város az itt szolgált, külföldi bevetésben megsérült katonákat. A Honvédelmi Minisztérium nem nyújtott segítséget azzal, hogy kiadja a katonák elérhetőségét, de a város talált megoldást: a Vásárhely Városáért Közalapítványon keresztül jelentkezhettek az érintettek támogatási igényükkel. A felhívásra olyan sokan jelentkeztek – eddig összesen 17-en – hogy a város vezetése úgy döntött, megduplázza a katonáknak adható keretet.

A támogatás összege maradandó fogyatékosságot okozó sérülés, illetve elhalálozás esetén egymillió forint, egyéb sérülés esetében ötszázezer forint. A Koszovóban megsérült honvédek 2024. február 27-ig igényelhetik a támogatást, amelynek teljes elosztható kerete 12 millióra emelkedett. Sajtóhírek szerint a Koszovóban megsebesült 27 katonából 25 Vásárhelyen szolgált, közülük eddig 17-en jelentkeztek. A támogatások kifizetése napokon belül megkezdődik.

Mi támogatjuk a honvédeket és tiltakozunk az ellen, hogy Orbán Viktor kormánya külföldi háborúba küldi a magyar katonákat. Koszovó után most Csádba és Irakba küldenek több száz magyart

– mondta Márki-Zay Péter polgármester, és hozzátette: reméli, hogy nem koporsóban fogják hazahozni a magyar honvédeket.

Védjük meg a magyar embereket, ne küldjön Orbán magyar katonákat háborúba

– fogalmazott.

A Szabad Európa videóját a zavargásokban megsebesült KFOR-katonákról tavaly májusban mi is megosztottuk, de most újra itt hagyjuk. A felvételeken az látszik, hogy a helyi szerbek botokkal ütik és dobálják a NATO pajzsokkal felsorakozott békefenntartókat. A sorfal mögött pedig több sebesült katona is a földön fekszik. „Megsérültem” – hallatszik 0:12-nél egy katonától, aki magyarul kiált segítségért:

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!