Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

„A TRUBADÚR”-ral nyit március elsején a Szabó Magda Színház

Mint azt korábban megírtuk, márciusban indul Hódmezővásárhelyen a Szabó Magda Színház. A Vásárhely kulturális életét színesítő projektről most újabb részleteket tudtunk meg, többek között az első előadásról, amely a Fekete Sas báltermében lesz.

Nagyon megtetszett Vásárhely Xantus Barbara színésznőnek, aki a Kultúr-Tér előadásain fellépve múlt nyáron már többször járt városunkban. Most ő az, aki az önkormányzattal együttműködve segít abban, hogy Vásárhelynek saját színháza lehessen. A színművésznő ezen a héten is járt nálunk, hogy a városháza és a BFMK szakembereivel közösen pontosítsa a projekt részleteit.

A vezérelvük az lesz, hogy a vásárhelyieknek ne kelljen elmenniük Pécsre vagy Budapestre egy-egy nívós előadásért, hanem „ideintegrálják” az országot, mondta el a színésznő, hangsúlyozva, az a céljuk, hogy színesebbé tegyék a palettát, és hogy politikamentessé tegyék a művészetet. Elárulta azt is, kik azok a színészek, akikkel tárgyalnak, és nagy valószínűséggel el is fognak jönni Vásárhelyre: Détár Enikő, Sztárek Andrea, Gergely Róbert, Csonka András, Feke Pál, Haagen Imre is gazdagítja majd a csapatot, de visszatér Magyar Attila és Gregor Bernadett is. Saját bemutatóval is készülnek, Szép Ernő: Kávécsarnok és Tűzoltó című két egyfelvonásosa is műsoron lesz. – Ez egy bűbájos darab, és most nyílt rá lehetőség, hogy megmutassuk – tudtuk meg Barbarától.

Az első időszak kísérleti szakasz lesz, hogy felmérjék, mennyire tudják megszeretni a vásárhelyiek ezt a színházat, amely mellett lesznek zenei előadások is.

Ha megszereti a város, akkor maradunk!

– jelentette ki a színésznő.

A nyitóelőadás március 1-én, pénteken lesz, melyet aztán szombatonként követi a többi. Délelőtt 11-től a gyerekeknek lesz színjátszó-foglalkozás, 15 órától pedig gyermekelőadás – az első alkalommal a Batyu Színház jön majd el.

– Két évvel ezelőtt kaptam meg a feladatot, hogy Hódmezővásárhely kulturális életét egy kicsit felfrissítsem, és az innováció vezérelte az eddigi tevékenységemet – mondta el Gyöngyösi Ferenc alpolgármester a VTV-nek, és kiemelte: szeretné Hódmezővásárhelyet fesztiválvárossá tenni, ezt építették az utóbbi években. – A térmozival kezdtünk, amikor láttuk, hogy sikeres, tavaly ezt továbbgondoltuk és Kultúr-Tér néven szerveztünk rendezvénysorozatot. A Szabó Magda Színház is ezt a célt hivatott szolgálni: szeretnénk, ha minél szélesebb és minél színesebb programokkal tudnánk idecsalni a vidékieket, illetve a helyieknek megfelelő szórakozást biztosítani.

Az a cél, hogy jó kulturális perspektíva legyen Hódmezővásárhelyre jönni, hiszen neves múzeumunk is van és a strandunk is vonzza a turistákat, ha ezt kiegészítjük színházi programokkal, az fellendítheti az idegenforgalmat. Ehhez járul hozzá a tavaly átadott kemping is.

– emelte ki az alpolgármester, aki elárulta: vannak még ötletei, melyeket évről évre szeretne kibontani, de az egyiket már idén, hiszen sok idő után először újra rendeznek sörfesztivált Vásárhelyen, méghozzá május végén.

A Szabó Magda Színház első előadása A TRUBADÚR (Szécsi Pál 80) című színházkoncert lesz Gergely Róberttel, március 1-én, pénteken 19 órától a Fekete Sas Rendezvényház báltermében. Belépőjegyek 1000 Ft-ért vásárolhatók a BFMK-ban elővételben, illetve a helyszínen az előadás előtt is.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!