Megcélozzák a 4-es átlag átlépését a Cseresnyésben

Kihívást indított a Hódmezővásárhelyi SZC Cseresnyés Kollégium a diákjai számára Cseresnyés challange néven. A cél az, hogy átlépjék a 4,00-ás tanulmányi álomhatárt. (Fotók: Hódmezővásárhelyi SZC Cseresnyés Kollégium.)

Hagyományosan február elején szokta félévi diákközgyűlését tartani a kollégium, melyen a napirendi pontok egyike a félévi tanulmányi eredmények értékelése, célok megfogalmazása, a sikerek elismerése, jutalmazása.

A kollégium lakói napi három órát szervezetten, tanári felügyelettel és tantárgyi segítségnyújtások mellett tanulással töltenek a szilenciumokon. Ezeken a kötelező foglalkozásokon túl még felkereshetik nevelőiket, hogy segítséget kérjenek a tananyag elsajátításával kapcsolatban, vagy felmondják a leckét. A sikeres szakmai munka és a diákok szorgalmának köszönhetően a tanulmányi eredmények évről-évre szépen javulnak. Mára elmondhatjuk, hogy a kollégium 106 fős lakosságából 49-en 4-es feletti tanulmányi átlagot értek el! Az intézmény összesített átlaga 3,86, ami egyre jobban megközelíti a célként kitűzött álomhatárt – tájékoztatta a Vásárhelyi Médiacentrumot Horváthné Ruzsa Anita igazgatóhelyettes.

  • DSC_0255
  • DSC_0256
  • DSC_0257
  • DSC_0259
  • DSC_0260

Annak érdekében, hogy átlépjék ezt a határt, a kollégium egy tanulmányi kihívást hirdetett ki lakói között: az a közösség, akinek tanulmányi átlaga eléri, vagy meghaladja a 4,00-ás átlagot, megkaphatja a vándorserleget, melyet kihelyezhet a tanulószobájában, hogy minden nap motiválja a tankönyvük vagy jegyzetük fölé görnyedő, néha megfáradt diákokat arra, hogy ha nehéz is, küzdjenek tovább a céljaikért. A kupa mellett természetesen a győzteseknek járó tortát is elfogyaszthatják majd. A közgyűlés alkalmával „Büszkék vagyunk Rád!” feliratú cseresnyés kulcsartót kaptak a legjobbak.

A kollégium nevelőtestülete azon van, hogy munkájával támogassa a diákokat világmegváltó céljaik elérésében – közölte az intézmény.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!