Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ferenc megtanulta: a harag tényleg nagyon-nagyon rossz tanácsadó

Téglával dobta könyökön szomszédját, egy másikhoz pedig egy konyhakéssel a kezében ment oda, ezért garázdaság miatt emeltek vádat egy nyugdíjas vásárhelyi férfi ellen, aki azért keresett meg bennünket, hogy elmondja: nem akar börtönbe vonulni, mert ott meghalna. (A képen a férfi kezében egy tégladarab. Megbánta, hogy eldobta.)

Három hónapig előzetes letartóztatásban volt az a vásárhelyi nyugdíjas, aki maga kérte: írjuk meg, mások okulására, hogyan is lett garázda, azaz miért emelt vádat ellene a Vásárhelyi Városi Ügyészség. Utólag úgy látja, nem érdemes a saját indulatainkra, haragunkra hallgatni.

Ferenc (akit a valóságban nem így hívnak) rossz viszonyban áll a szomszéd házaspárral. – Azt hittem, hogy normális köszönő viszonyban lehetünk, de nem így történt – mondta, de nem árulta el, hogy a „török átok” mi okból is sújtja őket. A hivatalos iratok azonban azt rögzítik: Ferenc korábban többször is szidalmazta a szomszédjait, mégpedig a közös kerítésnek támasztott létrára felkapaszkodva.

Azt a vádirat rögzíti, hogy a büntetlen előéletű nyugdíjas tavaly ősszel az utcán szidalmazni kezdte szomszédját, aki odament hozzá megkérdezni, mi a baja. Ferenc megpróbálta berángatni az udvarára, de nem ment, majd amikor a szomszéd hazaindult, Ferenc utána dobott egy téglát, amivel könyökön találta (8 napon belül gyógyuló sérülést okozva neki). Majd a sértett feleségét is hasba dobta, egy másik tégladarabbal (a hivatalos ügyészségi irat szerint nem okozva neki sérülést.)

Nem sokkal korábban összeakaszkodott egy másik szomszédjával is, akihez (a vádirat szerint) egy nagy méretű konyha késsel ment oda, hogy „megnézze mi ez az zörgés, és megszurkálja akit kell.”

Mindkét szomszéd zaklatás miatt terjesztett elő ellene magánindítványt.

– Nem akartam én senki sem megszúrni, azért volt a kés a kezemben, mert úgy hallottam, hogy beugrott valaki a kertembe. Fogtam a kést, hogy elijesszem vele, de amikor kiléptem az ajtón, senkit sem láttam. Ezért kimentem az utcára, oda a szomszédhoz. Igaz a kés a kezemben maradt, nem tettem le, ami hiba volt – mondta.

A helyszínre riasztott rendőrök Ferencet előállították a városi rendőrkapitányságon, ahol – az iratok szerint – megtagadta a vallomástételt. – Nem tagadtam meg, de amikor megkérdezték, akarok-e vallomást tenni, azt mondtam, még gondolkodom rajta. Hiba volt, hogy nem beszéltem, de a bíróságon majd mindent elmondok – ígérte.

Ferencet előbb a rendőrök őrizetbe vették, majd a bíróság – a bűnismétlés veszélye miatt – három hónapra előzetes letartóztatásba is helyezte.

Ferenc elárulta, hogy nem az első alkalommal keveredett bajba, egyszer már összeverekedett egy 19 éves fiatalemberrel a könyvtár előtt.

– Jött szembe, s a vállával egy kicsit nekem ütközött. Szóltam neki, majd összeverekedtünk, s amikor alulra kerültem a szájába kapaszkodtam, s azt felszakítottam – mesélte el a történteket Ferenc, akinek elrendelték igazságügyi elmeszakértői megfigyelését is, emiatt Budapestre szállították. Ott megállapították, hogy tudathasadásban szenved.

– Istenhívő ember voltam, de már nem vagyok az – mondta Ferenc, aki attól fél, ha börtönbe kerül, ott meghal. – A gyógykezelésem alatt olyan gyógyszereket kaptam, melyek miatt máig félrenyelek. Ráadásul székrekedéssel küszködök, s a börtönben – mikor előzetesben voltam – nem adtak hashajtót – mondta.

Ferenc azt mondta, hogy nagy hiba volt, hogy késsel a kezében ment oda a szomszédjához, még nagyobb, hogy téglával dobálózott (emiatt meg sem közelítheti egyik szomszédját sem).

A vádiratban az ügyész azt javasolta a bíróságnak, hogy Ferencet mentse fel az ellene emelt garázdaság vádja alól, de rendelje el kényszergyógykezelését.

Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság hoz majd döntést, mely februárban kezdi meg az ügy tárgyalását.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!