Lemondott Novák Katalin és Varga Judit

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnöki posztjáról és Varga Judit is a képviselői mandátumáról. Utóbbi a közélettől is visszavonul.

Novák Katalin azt mondta, hibázott, és bocsánatot kért azoktól, akik úgy érzik, hogy megbántotta őket. Elmondása szerint hozott egy olyan kegyelmi döntést, amely sokakban békétlenséget és értetlenséget váltott ki. Állítása szerint tavaly áprilisban abban a hiszemben döntött, hogy az elítélt nem élt vissza a rábízott gyermekek kiszolgáltatottságával, de hibázott.

„Ez a kegyelmi döntés alkalmas volt arra, hogy a pedofília kapcsán a zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen”,

miközben a köztársasági elnök feladata megjeleníteni a nemzet egységét, a gyermek pedig a legfontosabb kincsünk – fogalmazott.

Leszögezte, a döntés nem személyes okból volt nehéz, hanem mert esküt tett.

„Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is”

– jelentette be Facebook-oldalán Varga Judit alig pár perccel azután, hogy Novák Katalin bejelentése után. Arról írt, a rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Ő pusztán folytatta azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését.

Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is.

– közölte oldalán Varga Judit.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!