Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Orbán alkotmányt módosítana, Novák tanácsadói egymás után lépnek vissza

Továbbra sem csitul a vihar Novák Katalin kegyelmi ügye körül. Valószínűleg a kormánypárt is érezheti, hogy nagy gond lehet, ugyanis Orbán Viktor – az ügy által vetett hullámokat látva – alkotmányt módosítana, hogy ilyen eset többé ne fordulhasson elő. Közben sorra lépnek ki a tagok Novák Katalin 16 fős tanácsadó-testületéből.

A miniszterelnök csütörtök délután jelentette be, hogy alkotmánymódosítót nyújt be, hogy ezután ne kaphasson kegyelmet az, aki kiskorú gyermekek sérelmére követett el bűncselekményt.

Azután történt ez, hogy Novák Katalin még tavaly áprilisban, a pápa magyarországi látogatásakor kegyelmet adott a bicskei gyermekotthonban elkövetett pedofil bűncselekményben érintett K. Endrének, aki az áldozatokat kényszerítéssel hamis vallomás aláírására vette rá.

Az alábbi mondattal egészülne ki az Alaptörvény:

„A köztársasági elnök az egyéni kegyelmezési jogát a kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény esetén nem gyakorolhatja.”

Közben a Novák Katalin munkáját segítő 16 fős tanácsadó testületből többen kiléptek. Csütörtök délután Gundel Takács Gábor jelentette be kilépését, késő este pedig Lackfi János költő is így ugyanerre a döntésre jutott.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!