Kriczki Zita remekbe készült metszett üvegei Vásárhelyen

A tánctanárnő az interneten látott metszett üvegeket, s kedvet kapott rá, hogy maga is készítsen ilyeneket. Mától láthatók munkái a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Nem az első alkalommal mutatkozik be a vásárhelyi nagyközönség előtt – a tíz évig a mártélyi általános iskolában is tanító – orosházi Kriczki Zita, hiszen korábban már láthatták a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban üvegmunkáit. Aki azonban a mától, február 27-ig látható kollekcióját megnézi, láthatja, hogyan fejlődött, s hogyan változtak motívumai.

– Öt-hat esztendeje megláttam az interneten egy gravírozott poharat, ami nagyon megtetszett, s elhatároztam, kipróbálom ezt a technikát – mondta az orosházi, tánctanárként ismert alkotó. – Egy kölcsönkért géppel próbáltam meg, nekem hogyan megy. Gyorsan rájöttem, hogy nagyon szeretném ezt csinálni – tette hozzá.

Kriczki Zita először virágokat, majd fákat gravírozott üvegtárgyakba, elsősorban poharakba, majd mesefigurákat és szíveket örökített meg. Mára eljutott az állatok, gyümölcsök, portrék és emberi alakok ábrázolásáig.

– Egy alkalommal megkértek, hogy egy egykori focista 70. születésnapjára gravírozzak egy vázát, s a felköszöntött nagyon meghatódott amikor megkapta, azt mondta, hogy ez élete első kupája – világított rá milyen örömöt is okozhat egy-egy munkája. Melyek egy jó ideje már nem internetes látottak alapján, hanem a saját fantáziája alapján készülnek.

Különösen közel állnak hozzá a táncosokat ábrázoló munkái: – Milyen a táncos ruhája a valóságban? Hát csillog – mutatja – ahogy csillog az nem csak rajtam, de az üvegekre gravírozott táncosokén is. Így azokra apró, csillogó kristályok kerülnek.

Újabban pedig lámpások üvegeire készülnek kutyák.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!