Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Szép csendben kapott elnöki kegyelmet egy pedofil-bűnsegéd

A napokban bejárta az országos sajtót a hír, hogy Novák Katalin a tavalyi pápalátogatás apropóján elnöki kegyelemben részesítette többek között a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesét, akit azért ítéltek el, mert segítséget nyújtott az intézmény igazgatójának, aki éveken át szexuálisan zaklatott legalább tíz kiskorú fiút. A pedofil bűntettért elítélt V. János és bűnsegédje, K. Endre a térség „kereszténykonzervatív” hatalmi világának bennfentesei voltak. A történetben Orbán Viktor öccsének, Orbán Győzőnek a neve is felbukkan.

A 444 újságírói egészen véletlenül, egy olvasónak köszönhetően lettek figyelmesek rá, hogy Novák Katalin a pedofíliáért nyolc évre elítélt bicskei gyermekotthon volt igazgatójának a bűnsegédjét még tavaly áprilisban elnöki kegyelemben részesítette.

A velük megtörtént esetről 2016-ban több egykori áldozat is nyilvánosan vallott. Miután az egyik visszaélésre fény derült, az akkori igazgató, V. János az igazgatóhelyettes, K. Endre segítségével próbálta rávenni az érintett gyereket, hogy vonja vissza a rá nézve terhelő vallomását. A vallomás visszavonását az igazgatóhelyettes meg is fogalmazta a gyerek helyett, azt írta:

Kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki.

Ezt a hamis vallomást a saját irodájában a pedofil igazgató jelenlétében akarta aláíratni az érintett gyerekkel, amiért őt végül 3 év 4 hónap börtönre ítélték első és másodfokon is.

Kegyelemre érdemes?

Tavaly azután ő is közte volt annak a 22 embernek, akiknek Novák Katalin köztársasági elnök a pápalátogatás alkalmából kegyelmezett meg, tavaly április 27-én.

Egyébként az elnöki kegyelmeket nem szokta nagy dobra verni a köztársasági elnök és hivatala, ez az eset is csak azért derült ki, mert K. Endre – börtönbüntetését megtámadva – harmadfokon a Kúriához folyamodott, ez az eljárás pedig még zajlott, amikor megszületett a kegyelmi ítélet. Az áprilisi kegyelmi döntés bekerült a harmadfokú határozat szeptemberi szövegébe, ezt vette észre a 444 egy szemfüles olvasója.

Ahogy a kegyelem ténye nyilvánosságot kapott, a propagandasajtó rögtön védelmébe vette a volt igazgatóhelyettest, olyan érveket felhozva mellette, hogy például Erdélyből származik, minden munkahelyén tisztelték és szerették, szaktudását elismerték. A székelyföldi származású férfi a 90-es évek óta volt aktív Bicskén és környékén, sporttalálkozókat és táborokat is szervezett itt. K. Endre jó kapcsolatot ápolt a helyi fideszesekkel, többek között Kozmann György akkori helyettes államtitkárral. A Puskás Ferenc Akadémia programjaira is rendszeresen hordta a gyerekeket, egy ilyen alkalommal fénykép is készült róla, amint az igazgatóhelyettes Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkártól vesz át mezeket. 2015-től a gyermekotthonban birkózó edzések kezdődtek, amiben a NIKÉ Sportegyesület segédkezett. Ennek az alapítója Orbán Viktor öccse, ifj. Orbán Győző.

Tegnap Márki-Zay Péter így reagált az ügyre közösségi oldalán:

A pedofília ellen ők semmit nem tesznek, a gyermekeinket egyáltalán nem védik meg, egy újabb bűnözőt engedtek szabadon. Valódi rendszerváltásra, a Fidesz leváltására van szükség ahhoz, hogy a gyermekeinket végre biztonságban tudhassuk.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!