Születésnapi dokumentumfilm-vetítés Ilonka néni életéről

Régi idők nagy tanúja Dr. Virág Jánosné Lengyel Ilona. A vásárhelyi asszony túlélte az elmúlt évszázad történelmi viharait, közben családot alapított és pedagógusként közel négy évtizeden keresztül állt helyt. Idén január 17-én tölti be 101. életévét és mindenre pontosan emlékezik, ami vele történt. Regénybe illő életéről Pataki Béla dokumentumfilmet forgat.

A tanárnő szerint a hosszú élet titka abban rejlik, hogy családban kell élni, szeretetet kell adni és kapni. Ha valakitől elfogadhatjuk ezt, akkor tőle, hiszen e hónapban tölti be a 101. életévét, 1923. január 17-én látta meg a napvilágot. A szülei biztatására lett belőle tanító, amit soha nem is bánt meg.

Pár év fővárosi kitérő után a család lakhelye ismét Hódmezővásárhely lett, Ilonka néni pedig továbbra is napközis tanár volt, először a Ságvári-, majd a Kertvárosi iskolában. Pályáját, már jóval nyugdíjazása után, a Cseresnyés Kollégiumban fejezte be, innen is az ismeretség Pataki Bélával, aki még decemberben forgatott a Móricz Zsigmond utcai családi házban.

Pataki Béla a Vásárhelyi TV-nek elmondta, dokumentum értékű a 20-as, 30-as évekből származó fényképgyűjteménye Ilonka néninek, akinek szellemi ereje, fittsége, még ma is kiváló memóriája lenyűgözte őt.

Ilonka néninek 4 gyermeke született. Napjainkban pedig 6 unokájára és 14 dédunokájára nagyon büszke.

A visszaemlékezésről szóló portréfilm premierje Ilonka néni 101. születésnapján, január 17-én lesz látható, a Vásárhelyi Televízió műsorán.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!