Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Közös ,,előkarácsony” volt a Cseresnyésben

Kisebb és nagyobb körben, közösségben ünnepeltek a Cseresnyés Kollégium diákjai a családi karácsonyt megelőző héten. Bográcsozás, közös vacsora, játékok, feldíszített szobák és énekek színesítették a rendezvényt.

Hétfőn a szobaotthonossági versenyre nevezett diákok mutatták meg a zsűrinek az ünnepi díszbe öltöztetett otthonukat. Megcsodálhatták a kreatív kollégista módjára felakasztott teafilterekkel, otthonról hozott különleges csokikkal, a mindig életmentő zabkásával és zacskós levessel díszített nem mindennapi lila karácsonyfát. Volt, aki családi és baráti fotókkal tette ünnepivé kis szobáját, melyet a karácsonyi fények emeltek igazán meghitté.

A fiúk közössége Szalkai László és Pataki Béla tanár úr szakmai irányításával karácsonyi marhapörköltet főzött az udvaron, ahol a tűz köré gyűlve kellemes beszélgetéssel ütötték el az időt. A fiúk így elsőként avathatták fel a kollégium új bográcsozó készletét, valamint ők voltak azok, akik az ünnepre elkészített felújított konyhát először használták.

A meglepetésekben gazdag advent egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő játéka a biliárdasztal volt, majd következett az ünnep fénypontja, a karácsonyi vacsora, amelyet követően verseket szavaltak a kollégisták és a hagyományos karácsonyi kórus is dalra fakasztotta a kollégistákat, közös énekléssel kívántak egymásnak boldog karácsonyt.

Fotók: Cseresnyés Kollégium

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!