Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Szakmai sport workshopot rendezett az Eötvös suli

Az Eötvös Technikum és a Szent István Általános Iskola diákjai négy sportágat ismerhettek meg, s egyen maguk is közreműködhettek ma délelőtt a Balogh Imsi Sportcsarnokban.

Parádés bemutatót tartottak a Hód Fitness SE, és a Hód Judo SE sportolói a lelátókon ülő gyerekeknek, akik találkozhattak a Harvard Egyetemre felvett Horváth Ákos úszóval, és részt vehettek Bagi Mátyás edző legfittebb csapat versenyén. A rendezvényen érdekes beszélgetés hangzott el a két egyesület edzőjével: Miklós Melindával és Hangyási Dáviddal.

A diákok nagy tapssal jutalmazták az akrobatikus elemeket is felvonultató látványos bemutatókat.

Az Eötvös a hasonló workshopokat minden ágazatból megrendezte már – Igazából a sportágazat valahol mégis kiemelt a többi közül, hiszen próbáljuk hangsúlyozni a kettő karrier lehetőségét, hiszen egy sportolónak a sportra és a civil életre is fel kell készülnie – mondta Hornyák János.

Az Eötvös Technikum igazgatója hozzátette: nem titkolt céljuk volt a program szervezésekor a pályaorientáció erősítése. – Hiszen ez iskolánk kiemelt célja, és ezekkel a résztvevő vendégekkel, valamint előadókkal, akik saját tapasztalataikat mondják el, s ezzel az eötvösös és szent istvános diákoknak is kellő motivációt adnak ahhoz, hogy elhivatottan sportoljanak és tanuljanak.

Draskovics Diánától, az Eötvös oktatójától, sportreferenstől megtudtuk, Horváth Ákos, a Hód-Úszó SE meghívása azért volt fontos, mert céljai közé tartozik, hogy a Harvard Egyetemen tanuljon. – Szerettem volna bemutatnia gyerekeknek, hogy mit jelent, ha valaki küzd a céljaiért, s azért küzd, hogy elérje, amit szeretne. A Hód Fitness SE közel áll a szívemhez, hiszen a lányom és én is versenyezem az egyesületben, majd edzőjük is voltam. Fontosnak tartom, hogy ezek a női sportok később megjelenjenek az iskolában. Azt is fontosnak tartottuk, hogy az egyesületek tagjai megismerkedjenek az Eötvössel, annak sportedző, -sportszervező szakágával.

Bagi Mátyás edzőnek, az iskola duális partnere a nap végén rendezett legfittebb csapat versenyébe az addig a nézőtéren ülő diákokat is bevonták, ahogy kipróbálhatták a dzsúdóbemutatón látott dobásokat.

Az Eötvös 21 sportegyesülettel áll kapcsolatban, a sportoló diákjaik 99 százaléka tagja is valamelyik sportegyesületnek.

  • Eötvös sport (1)
  • Eötvös sport (2)
  • Eötvös sport (3)
  • Eötvös sport (4)
  • Eötvös sport (5)
  • Eötvös sport (6)
  • Eötvös sport (7)
  • Eötvös sport (8)
  • Eötvös sport (9)
  • Eötvös sport (12)
  • Eötvös sport (13)
  • Eötvös sport (14)
  • Eötvös sport (15)
  • Eötvös sport (16)
  • Eötvös sport (17)
  • Eötvös sport (18)
  • Eötvös sport (19)
  • Eötvös sport (20)
  • Eötvös sport (21)
  • Eötvös sport (22)
  • Eötvös sport (23)
  • Eötvös sport (24)
  • Eötvös sport (25)
  • Eötvös sport (26)
  • Eötvös sport (27)
  • Eötvös sport (28)
  • Eötvös sport (29)
  • Eötvös sport (30)
  • Eötvös sport (31)

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!