Letartóztatták a vásárhelyi cigarettakereskedőt – videóval

Két hódmezővásárhelyi férfit értek tetten a pénzügyőr nyomozók, akiknek autójában összesen 1200 karton adózatlan cigaretta volt.

Sikeres elfogással vetett véget az illegális dohánykereskedelemnek a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága a napokban. A pénzügyőrök több mint 28 ezer doboz cigarettát és 415 kilogramm vágott dohányt találtak két Csongrád-Csanád vármegyei lakosnál, akik még az elfogás pillanatában is illegális füstölni valót szállítottak.

Két hódmezővásárhelyi férfit értek tetten a pénzügyőr nyomozók, akiknek autójában összesen 1200 karton adózatlan cigaretta volt. A felderítés során kiderült, hogy az illegális dohánytermékek tárolására raktárakat és garázsokat is béreltek az elkövetők.

A kutatások eredményeként a két férfihoz köthető címeken összesen 28 ezer 320 doboz zárjegy nélküli, adózatlan cigarettát és 415 kilogramm vágott dohányt találtak a pénzügyőrök. A dohánytermékek eredetét és származását nem tudták igazolni, így cselekményükkel mintegy 60 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A dél-alföldi nyomozók az illegális árut lefoglalták, a két férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás bűntette miatt. Egyikük többszörösen büntetett előéletű; hasonló bűncselekmények elkövetése miatt már nem először került a NAV nyomozó hatóságának látókörébe. A visszaeső előélet megalapozta a döntést, a pénzügyőrök őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig elrendelte letartóztatását.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!