Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Bagamérit is körözi az Europol – de nem a fagyija miatt

Három magyar állampolgár is felkerült az Europol Most Wanted, azaz a legkeresettebb bűnözők listájára. De ott van egy osztrák is, akinek magyar a neve és magyarul is beszél.

Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezetének a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő, múlt pénteken közzétett listáján összesen 63-an szerepelnek. A legtöbben kábítószer-kereskedelem miatt, de akad akit gyilkosság, súlyos testi sértés, gyermekpornográfia, számítógépes bűnözés, gyilkossági kísérlet, pénzmosás miatt keresnek.

A három magyar közül az egyik Üregi Péter, akit jelentős mennyiségű kábítószerrel kapcsolatosan elkövetett kábítószer-csempészet bűntette miatt keresnek. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2022. október 13-án akciót hajtott végre egy marihuána és más kábítószer termesztésére és kereskedelmére szakosodott szervezett bűnözői csoport különböző tagjainak letartóztatására. A rendőrök Győr térségében két különböző helyen marihuánaültetvényeket tudtak felkutatni, és a bűnözői csoport öt tagját letartóztatták.

Üregi Pétert azonosították a bűnszervezet vezetőjeként, de el tudott menekülni a rendőség elől. 2023 nyarán a spanyol hatóságok büntetőeljárást is indítottak ellene jelentős mennyiségű kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt. Üregi Péter azóta is szökésben van.

A lakásában tartott házkutatás során számos lőfegyvert találtak a rendőrök. Üregit 20 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik Magyarországon. Más kábítószer-kereskedelem bűntette miatt is keresi a magyar bíróság. 2023-ban a spanyol rendőrség is körözni kezdte a magyar hatóság mellett. Üreginek az Europol leírása szerint fegyvere van, és ezért veszélyes lehet.

Bagaméri Tamás és Csikós András Kecel és Kecskemét környékén üzemeltettek marihuánafarmokat. A rendőrség 2021-ben razziázott a farmokon, ahol több mint 100 kiló kábítószert foglaltak le. Ez akkori értéken több mint 250 millió forintot ért volna a feketepiacon. A beltéri ültetvényeket távirányítású öntözőrendszerrel, világítással és szellőzőrendszerrel látták el. Mindez gyanúsan nagy áramfogyasztással járt, amit a bűnözők ipari méretű generátorokkal szolgáltattak, hogy ne a hatalmas villanyszámla buktassa le őket.

Az osztrák gyilkos, ki magyarul is tud

Bár nem magyar, hanem osztrák állampolgárságú, de a német, az angol és a francia mellett magyarul is beszélő Foco Tibor, aki kézre kerítése érdekében 20 ezer eurót, azaz körülbelül 7,5 millió forint jutalmat fizetnek. Foco Tibort azzal gyanúsítják, hogy 1986. március 13-án megölt egy prostituáltat. 1987. március 31-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték; az ügyet időközben újraindították. 1995. április 27-én Foco Tibor – tanulmányi szabadsága alatt – megszökött a börtönből.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!