Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Elhunyt Lőrincz Győző, a már életében legendás tanár

A Bethlen, majd a Németh László gimnáziumok legendás matek-fizika szakos tanára néhány nappal 78. születésnapja előtt hunyt el.

Nem volt olyan osztály vagy diák, akinek ne tudta volna érthetően és élvezetesen elmagyarázni a fizika, vagy a matematika amúgy a többség számára misztikusnak hangzó törvényeit. Lőrincz Győző maga volt a csoda, az a tanár, aki számára nem volt sem a pályája kezdetén, sem annak a végén olyan diák, akit veszni hagyott volna a kért tárgyából.

Győző bácsi, – ahogy utóbb a diákjai emlékeztek rá, – huszonhat évet tanított az akkori nevén Bethlen Gábor Gimnáziumban. Majd 1995-ben egykori tanítványa, az iskola igazgatójaként működő Árva László hívására a Hódtói (ma Németh László) Gimnáziumban kezdte meg az akkor alapított gimnázium szakmai felépítését, ahol hat éven át ő irányította az első érettségiző osztályt.

Lőrincz Győző már aktív korában legendává vált, annyira, hogy nyugdíjba vonulása után is rengeteg diák kérte, s kapta meg tőle a segítséget, szeretett tárgyaiból.

Legyen neki könnyű a föld!

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!