Hangulatos családi nap Kútvölgyön, ahol Márki-Zaynak lehetett kapura lőni

Kútvölgyi lakosok kérésére családi napot szervezett a Mindenki Magyarországa Mozgalom hódmezővásárhelyi Kossuth Köre és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület.

– Helyi lakosok javasolták, hogy szervezzünk családi napot Kútvölgyön, szerintük igény lenne rá. A délelőtt folyamán megfordult itt körülbelül félszáz ember, a gyerekek pedig különösen élvezik a rájuk fordított figyelmet. – mondta az esemény főszervezője, Márki-Zayné Vincze Felícia. Hozzátette: ,,Nagyon hálás vagyok a mozgalom és az egyesület önkénteseinek, akik szívüket-lelküket beleteszik minden hasonló rendezvény során elvégzett munkájukba.”

A gyerekeket ugrálóvár, akadályverseny és zsákbamacska várta, a felnőttek inkább csak beszélgettek. Az MMM és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület önkéntesei ebéddel is kínálták a résztvevőket, a nagy sikert aratott húsos káposztát ezúttal Horváth László alkotta meg. Ebéd után az addig megkapott tombolán nyerhettek az eseményen részt vevők hasznos tárgyakat.

Egy helyi lakos focikupát is szervezett, ahol két fiatalokból álló csapat versengett a győzelemért.

Két meccs között Márki-Zay Péternek, a mozgalom elnökének is rúghattak kapura, akit a helyiek különböző ügyekkel is megkerestek. Így amíg a focikupa zajlott, a polgármester és a helyi lakosok egy közösségi ház/olvasókör létrehozásáról beszélgettek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!