Illegális hulladéklerakókat számoltak fel a Bodzási út mellett

Egy mikrohullámú sütőt, több, mint egytucatnyi használt autógumit és építési törmeléket is összeszedtek ma délután a HMSZ Zrt. emberei a Bodzási úton. Az illegális hulladékokra biciklizés közben a polgármester figyelt fel.

A Bodzási útnak az elkerülő és a Tisza közti szakaszán figyelt fel kerékpározás közben a minap Márki-Zay Péter két helyszínen is nagyobb mennyiségű illegális hulladékhalomra. A harmadik helyen pedig egy mikrohullámú sütőt hagyott valaki.

Ezeket ma délután a HMSZ Zrt. munkatársai szedték össze, s szállították el a helyszínről.

– Erre kerékpározva feltűnt nekem, hogy miután július elsejével a Mol Hulladékhasznosító átvette a maga számára nyereségesen hulladék begyűjtését, a vásárhelyi hulladékudvarról pedig hetekig nem szállították el a hulladékokat, a bekötő utak mentén hirtelen megszaporodtak az illegális lerakók. Aki egyszer már összegyűjtötte a hulladékudvarba szánt dolgait, az – helytelenül – úgy döntött, hogy ha már nem tudta leadni, akkor nem viszi haza, hanem lerakja valahol – mondta Márki-Zay Péter. – Most mi a Bodzási út mentén összeszedtünk több, mint egy tucatnyi autógumit, egy talicskányi építési törmeléket és egy mikrohullámú sütőt az árokból – sorolta.

Márki-Zay Péter ezt a műanyag vödröt szedte ki az út menti árokból

A város polgármestere mindenkit arra kért, hogy semmiképpen ne így, szabálytalanul és a környezetre káros módon szabaduljon meg feleslegessé vált dolgaitól, hanem tartsa tisztán Vásárhelyt. – Az autógumit a gumisoknak attól függetlenül át kell venniük, hogy valaki náluk cseréltet-e gumit vagy sem, a mikrohullámút vagy bármilyen elektronikai hulladékot az azokat árusító boltoknak kell átvenniük, vásárlástól függetlenül. Az építési törmeléket pedig, ha valaki nem akarja elvinni a hulladékudvarba, ahol naponta fejenként 150 kilónyit vesznek át belőle, egészen évi 1000 kilóig, az elviheti a lelei úti körforgalom melletti Zsarkó-féle telepre, vagy a regionális hulladéklerakóba – sorolta a lehetőségeket.

Katona Antal, a HMSZ Zrt. vezérigazgatója azt mondta, ők is azt tapasztalják, hogy az utóbbi időben megnőtt az illegálisan lerakott hulladék mennyisége, főképp a városból kivezető, ám kevésbé forgalmas utak mellett. – Ha a cégünknek jelzik az emberek hol találtak ilyet, akkor azt igyekszünk gyorsan elszállítani. Hiszen, ha valaki ilyet lát, az azt gondolhatja, hogy a sajátját is odateheti. Nagyon sok energiánkba és pénzünkbe kerül, hogy megtisztítsuk a környezetünket ezektől – mondta. Hozzátette, hogy a hulladékról nehéz kideríteni, hogy ki rakta le, ha azonban sikerül, megteszik miatta a feljelentést, mely végén a hatóság környezetvédelmi bírságot szabhat ki.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!