Megújult az aluljáró a TESCO-nál

Helyrehozták a TESCO-körforgalmat a Tóth Malom utcával összekötő aluljárónál megsüllyedt útfelületet.

Erről az örömhírről számolt be ma reggeli élőjében Márki-Zay Péter. Többen panaszkodtak erre az útszakaszra, ahol autóval is meglehetősen kényelmetlen volt átmenni – mondta el a polgármester. Most úgy sikerült ezt rendbetenni, hogy a városnak ráadásul még csak pénzébe sem került, hiszen vállalkozói felajánlásból finanszírozták. Csak megsüllyedésről volt szó szerencsére, az áteresz nem tört el, most erre került egy vastagabb aszfaltréteg.

Idén hat utca újraaszfaltozása elkészült – az a vállalkozó, aki ezeket kivitelezte, nem készült el időben, ezért „mintegy büntetésül” vállalta, hogy ingyen elkészíti ezt a útszakaszt is – számolt be a helyszínen a városvezető. A város így körülbelül 1-2 millió forintot tudott spórolni.

Márki-Zay Péter egyúttal elnézést és türelmet kért annak az öt felújított utcának a lakosaitól, ahol még nem készültek el a bejárók, és jelezte: egy-két héten belül azok is rendben lesznek. Ezenkívül, terveik szerint, valamilyen közösségi eseménnyel, utcabállal igyekeznek majd megünnepelni minden most felújított utca átadását.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!