Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Zamatos mustot préseltek a kishomoki őszi napon

De bábszínházat is nézhettek, lovas kocsira ülhettek és ugrálóvárazhattak is azok a gyerekek, akik ma délelőtt kilátogattak a Szikes utcai Közösségi Házba. A programok délután és este is folytatódnak.

– Érdekes volt, ahogy daráltuk, majd préseltük a szőlőt, tetszett – árulta el a harmadikos Benkő Emília, aki maga is szorgalmasan részt vett e műveletben.  – A kosárból szedtük ki a fürtöket, beledobáltuk a darálóba, majd, ami abból kijött, az került át a présbe – vezette végig, hogyan lett a szőlőből végül must. Ami aztán sok-sok gyerek meg is kóstolt.

– Vásárhely környéke nem mondható nagy szőlőtermő vidéknek, de itt is termesztettek és termesztenek szőlőt. Régebben ez az időszak a szüreteké volt, s ezt idéztük meg ma délelőtt, és azt a gyerekeknek, hogyan lesz a szőlőből must, azaz százszázalékos szőlőlé – mondta Sipos Robert. A présbe vegyesen került olaszrizling, kövidinka, saszla, minden ami az idei korai szüret után még feltalálható volt.

  • Kishomoki szüreti mulatság (1)
  • Kishomoki szüreti mulatság (2)
  • Kishomoki szüreti mulatság (4)
  • Kishomoki szüreti mulatság (5)
  • Kishomoki szüreti mulatság (6)
  • Kishomoki szüreti mulatság (7)
  • Kishomoki szüreti mulatság (9)
  • Kishomoki szüreti mulatság (11)
  • Kishomoki szüreti mulatság (12)
  • Kishomoki szüreti mulatság (13)
  • Kishomoki szüreti mulatság (14)
  • Kishomoki szüreti mulatság (15)
  • Kishomoki szüreti mulatság (17)
  • Kishomoki szüreti mulatság (18)
  • Kishomoki szüreti mulatság (19)
  • Kishomoki szüreti mulatság (20)
  • Kishomoki szüreti mulatság (22)
  • Kishomoki szüreti mulatság (23)
  • Kishomoki szüreti mulatság (24)
  • Kishomoki szüreti mulatság (25)
  • Kishomoki szüreti mulatság (26)
  • Kishomoki szüreti mulatság (27)
  • Kishomoki szüreti mulatság (28)
  • Kishomoki szüreti mulatság (30)
  • Kishomoki szüreti mulatság (32)
  • Kishomoki szüreti mulatság (33)
  • Kishomoki szüreti mulatság (34)
  • Kishomoki szüreti mulatság (35)
  • Kishomoki szüreti mulatság (36)
  • Kishomoki szüreti mulatság (37)
  • Kishomoki szüreti mulatság (38)
  • Kishomoki szüreti mulatság (40)
  • Kishomoki szüreti mulatság (41)
  • Kishomoki szüreti mulatság (42)
  • Kishomoki szüreti mulatság (43)
  • Kishomoki szüreti mulatság (44)
  • Kishomoki szüreti mulatság (45)
  • Kishomoki szüreti mulatság (46)
  • Kishomoki szüreti mulatság (49)
  • Kishomoki szüreti mulatság (52)
  • Kishomoki szüreti mulatság (53)
  • Kishomoki szüreti mulatság (55)
  • Kishomoki szüreti mulatság (56)
  • Kishomoki szüreti mulatság (58)
  • Kishomoki szüreti mulatság (60)
  • Kishomoki szüreti mulatság (62)
  • Kishomoki szüreti mulatság (65)
  • Kishomoki szüreti mulatság (66)
  • Kishomoki szüreti mulatság (67)
  • Kishomoki szüreti mulatság (69)

– Sok évnyi várakozás és lakossági igény után egy új közvilágítási szakaszt is ünneplünk majd ma este az öreg-kishomoki szervizúton egy jótékonysági futással és kerékpározással. De aki akarja, az végig is sétálhatja a távot. Addig is családi napra várunk mindenkit. Hódmezővásárhely ugyan még nem borvidék, még ha Sóshalmon teremnek is igen kellemes, jó borok, de a szüreti hangulatot igyekszünk ma itt megidézni – invitálta a kikapcsolódni vágyókat a Szikes utcai Közösségi Ház szüreti mulatságára Márki-Zay Péter polgármester. Aki meg is nyitotta a programsorozatot, felidézve a városrészt érintő, már megvalósult vagy hamarosan megvalósuló fejlesztésekre.

A kisebbeket és a nagyobbakat a Kacagó Bábszínház szórakoztatta a Piroska és a farkas című előadásával, de a bátrabb gyerekek – a darab színrevitele előtt – maguk is énekelhettek a bábszínészekkel.

Nagy sikere volt, főleg a kisebbek körében, az óriás, tornyos ugrálóvárnak, a nagyobbak pedig lovas kocsival járhatták be a környező kishomoki utcákat. És szó szerint játszva tudhatták meg, hogy melyik hulladékfajtát hogyan kell szelektíven gyűjteni, melyik színű kukába való a papír, a műanyag, a fém vagy az üveg.

Míg a kisebbek rácsodálkoztak, majd belekapcsolódtak a szőlő darálásába és préselésébe, addig is rotyogott az úgynevezett pincepaprikás. Készítője, Szabó Zoltán elárulta: változatos összetételben készítették, ő ez alkalommal marha- és sertéshússal, no meg krumplival csinálta. – Ezt szüretkor, hagyományosan a pincebejárat előtt főzik, miközben mossák a hordókat. Ropogós kenyérrel igencsak tartalmas étel – keverte meg a kondérban rotyogó igencsak finom illatokat árasztó ételt. Azaz az ebédet.

Sonkoly Ágnestől, a szervező Bessenyei Ferenc Művelődési Központ programszervezőjétől megtudtuk, olyan jeles napot telepítettek ki a helyszínre, a kishomokiak nagy örömére, mely teljes mértékig a hagyományőrzésből áll össze. – Olyan szüreti hangulatot idézünk meg, ahol a szőlőpréseléstől a madárijesztő készítésig minden benne van – összegezte.

Délután is változatos programok várnak a kilátogatókra. Jön a Kankalin néptáncegyüttes, lesz terménymustra, szüreti kvízjáték, fellép a Hirtelen zenekar és este fél 8-kor kezdődik az éjszakai futás.

  A rendezvény részletes programja itt olvasható.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!