Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

„Megjöttek a marhák, de nem hoztak vízágyat”

Ezzel a mondattal kommentálta Feri bácsi a Nádor utcai iskolánál ma hajnalban kihelyezett feliratokat.

Mint megírtuk, ismeretlenek sárga alapon fekete betűkkel a következő feliratokat feszítették ki a Szent István utcai, a Klauzál utcai és a Nádor utcai iskolák elé: „Ezt az iskolát Márki-Zay miatt nem újítják fel! Vásárhely szabadon visszafejlődik!” Az érintett iskolákhoz reggel érkező szülők egy részének egyébként fel sem tűntek a feliratok, más részük pedig a kormánypárt helyi szervezete akciójának tartja.

A közelben lakók egyik helyszínen sem vették észre, hogy kik és mikor tették, pedig ahhoz létra és – főleg, ahol a fatörzsre kellett kötözni a molinót – némi ügyesség is kellett. És az elhelyezésük beletellett egy kis időbe. Ráadásul a Klauzál és a Szent István utcán az úttest fölött feszítették ki, így számolniuk kellett az esetleges forgalommal is.

  • iskolk molinóval
  • iskolák molinóval (1)
  • iskolák molinóval (3)

– Késő éjszaka vagy kora reggel csinálhatták, ilyenkor itt nincs forgalom. Gyakran vagyok fenn hajnali 2-3 óráig, de most aludtam, mint a bunda, különben felfigyeltem volna a szokatlan mozgásra – árulta el a Klauzál utca egyik – iskola közeli – házában élő férfi. Hozzátette: a feliratra, mely magasan van, az egyik gyermekét az iskolába szállító szülő hívta fel a figyelmét.

A Nádor utcai kisbolt hajnali fél 6-kor nyílik, az üzlet dolgozói szerint a feliratok (itt kettő is van, az egyik az iskola melletti fák lombjai közt, a másik a bolt melletti villanyoszlophoz gyorskötözővel) akkor már kinn voltak.

– Megjöttek a marhák, de nem hozták magukkal a vízágyat Mezőhegyesről! – mondta Feri bácsi, az egyik vásárló, már az utcán, finoman érzékeltetve, hogy szerinte mely politikai erőhöz és aktivistáihoz kötődik az akció.

A Fidesz vásárhelyi szervezete Facebook bejegyzésében egyébként ma reggel ez posztolta ki a Facebook oldalán:

Benkő Zsolt, külterületekért felelős képviselő pedig ma reggel tartott sajtótájékoztatóján (melyre portálunk nem kapott meghívót) azt mondta: „A Fidesz, a civilek és helyi lakosok kezdeményezte akciónkkal fel szeretnénk hívni a figyelmet arra a szégyenteljes dologra, hogy Márki-Zay Péter és közgyűlési többsége lemondott egy rendkívül fontos fejlesztésről, 3 iskola energetikai rendszerének felújításáról.”

Ezt cáfolta ma reggeli élő videójában Márki-Zay Péter:

Máskor is aggódtak

A 2010-es országgyűlési választási kampányban a Kossuth térre helyeztek ki az egyébként az utóbb a Fidesz kampányszlogenjének bizonyult „Rosszabbul élünk mint négy éve” feliratú molinókat, bizonyos „aggódó baloldali vásárhelyi fiatalok”. Azt azonban az akkori főjegyző a sajtó érdeklődésére nem árulta el, hogy a molinók kihelyezéséhez ki(k) kérték ki az engedélyt a városházától.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!