Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Néma felállással emlékeztek meg Kristó Jánosról

A mai közgyűlés elején megemlékeztek Kristó Jánosról, aki augusztus végén hunyt el, és 48 évet dolgozott az önkormányzatnál.

Korábban mint raktáros, anyagbeszerző, majd a Városgondnokságon, a Műszaki Irodán, végül a HVSZ Zrt.-nél belvizes szakemberként Hódmezővásárhely csapadékvíz-elvezetésénél és a széleskörű városüzemeltetési, szervezési, technikai feladatok lebonyolításánál koordinálta az irányítása alá tartozó közmunkásokat.

A belvízelvezetést szívügyének tekintette, és amikor a városban elkezdett esni az eső, ő már tudta, hogy melyik szivattyúházhoz irányítsa embereit és így megoldotta a város belvízproblémáit. Hiánya és szakértelme szinte pótolhatatlan, minden feladatot megoldott, utódainak magas mércét állított.

Régi munkatársai szeretettel emlékeznek az általa szervezett kirándulásokra, csapatépítő, közösséget összetartó személyiségére.

Munkatempója, kitartása, becsületes, egyenes hozzáállása, igazságszeretete maximális volt, példaértékű mindannyiunk számára. Emlékét szívünkben megőrizzük, nyugodj békében, János – így emlékezett meg Kristó Jánosról Márki-Zay Péter polgármester.

Kristó János

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!