Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Több ezer érdeklődő volt Kardoskútnál, a XXII. Fehértó Napján

Szombaton a természetvédelmi nyílt nap programjai ezúttal is három helyszínen zajlottak: a Kardoskúti Madárvonulás Múzeumában, a Fehér-tó fokozottan védett területén, valamint a Sóstói Állattartótelep bekötőútja melletti kilátónál.

Az eseményt a kardoskúti önkormányzat és a Körös-Maros Nemzeti Park szervezte, utóbbi tájékoztatása szerint az időjárás nagyon kegyes volt a látogatókhoz, kellemes kirándulóidőben barangolhatták be a program helyszíneit. A múzeum udvarán felállított színpadon egymást váltották a fellépő kulturális csoportok, a gyerekek pedig vidáman szórakoztak a népi játszótéren. Volt, aki gyalogosan, mások Dottó kisvonattal vagy lovas fogaton látogattak el az állattartótelep melletti kilátóhoz.

Megcsodálták a közelben legelésző szürkemarha-gulyát és juhnyájat, a karámokban pedig közelebbről is megnézték a régi magyar háziállat-fajtákat. Nagy sikert arattak a csikósok és sokakat érdekelt a juhkörmölési bemutató.

A Fehértó Napja az a kivételes alkalom, amikor a látogatók bemehetnek a tó területére. Sokan éltek ezzel a lehetőséggel és nemcsak a kilátóba mentek fel, hanem sétáltak a kiszáradt, kifehéredett tómederben is.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!