Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Bóka Ödön nyerte a nagy vásárhelyi chilipaprikaevő versenyt – videóval

Hatan neveztek. köztük négyen a gyengébb nem tagjai közül a vihar után az I. Vásárhelyi Chilis Napok és Gasztrofesztivál Lángoló Harapások chilipaprika evő versenyére. Fokozatosan adták fel a küzdelmet.

Fokozatosan kapták a négyféle, erősebbnél erősebb chilipaprikaféléket a versenyzők, hogy közte kétféle persze chilis mártással lazítsanak. Jól állták az első két kört, de utána fokozatosan feladták a küzdelmet, a nyers paprika evéssel. Előbb csak beleizzadtak, majd fokozatosan elfogytak a mosolyok. Aki feladták, azok is bámulatosan kitartottak anélkül, hogy valódi lángot ne leheltek volna.

– Sose derül ki, mennyire bírom a csípőset. Egyszer a testvéremmel mentünk az utcán, aki azt mondta, jelentkezzünk egy ilyen chilipaprikaevő versenyre. Jelentkeztem, megnyertem s miután három évig bajnok voltam, azt kérdezték: miért nem csinálod ezt többször? – árulta el a tatabányai, de Győrből érkezett győztes, hogyan keveredett a chilievő versenyekbe, aki a világ legerősebb paprikájából a vásárhelyi versenyen szemrebbenés nélkül kettőt is befalt. – Van egy saját youtube csatornám, 27-et elfogyasztok el, de a világbajnok százhatvanvalahányat evett meg, azaz van hová fejlődnöm – mondta, s hozzátette a paprikák elfogyasztása után euforikus érzés fogja el. Azt is mondta, hogy egyébként nagyon szeret főzni, de extrém csípősig csak nagyon ritkán megy el.

  • Chilipaprikaevő verseby (1)
  • Chilipaprikaevő verseby (2)
  • Chilipaprikaevő verseby (3)
  • Chilipaprikaevő verseby (4)
  • Chilipaprikaevő verseby (5)
  • Chilipaprikaevő verseby (6)
  • Chilipaprikaevő verseby (7)
  • Chilipaprikaevő verseby (8)
  • Chilipaprikaevő verseby (9)
  • Chilipaprikaevő verseby (10)
  • Chilipaprikaevő verseby (11)
  • Chilipaprikaevő verseby (12)
  • Chilipaprikaevő verseby (13)
  • Chilipaprikaevő verseby (14)
  • Chilipaprikaevő verseby (15)
  • Chilipaprikaevő verseby (16)
  • Chilipaprikaevő verseby (17)
  • Chilipaprikaevő verseby (19)
  • Chilipaprikaevő verseby (20)
  • Chilipaprikaevő verseby (21)
  • Chilipaprikaevő verseby (22)
  • Chilipaprikaevő verseby (23)
  • Chilipaprikaevő verseby (24)
  • Chilipaprikaevő verseby (25)
  • Chilipaprikaevő verseby (26)
  • Chilipaprikaevő verseby (29)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!