Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Az élelmiszerdrágulás 20 százalékos is lehet az év végén

A GKI szerint idén nem futnak be a befagyasztott uniós források.

Legfrissebb, júniusi elemzésében 0,5 százalékos GDP-visszaesésre és 19 százalék körüli inflációra számít idén a GKI Gazdaságkutató Zrt. A kutatócég szerint nem valószínű, hogy Magyarország még idén megkapja a befagyasztott uniós forrásokat, ugyanakkor arra számítanak, hogy előbb-utóbb megszületik a megállapodás a kormány és az EU között.

Az év egészében 19 százalék körüli áremelkedés várható, ami részben az áthúzódó hatások következménye, például az energiaárak szeptemberig, az üzemanyagárak decemberig emelik az idei árszínvonalat, olvasható az elemzésben.

A GKI sem tartja kizártnak az egy számjegyű infláció elérését az év végére, ami a kormány sokat hangoztatott célja. Ugyanakkor a GKI szerint a fogyasztói áremelkedésnél magasabb maginfláció, az energiaárak várható emelkedése, a költségvetés nehéz helyzete, az ársapkák megszüntetése, a keresetnövekedés esetleges gyorsulása, illetve a forint jelentős gyengülésének lehetősége fékezheti, sőt meg is akadályozhatja ennek elérését.

A Magyar Nemzeti Bank valamivel optimistább, legutóbbi jelentésükben 16,5–18,5 százalékos idei inflációról írnak.

A GKI kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját is. Az elemzés szerint a válság ellenére a kormány nem dolgozott ki új stratégiát, reformok helyett megszorításokkal próbálják kezelni a gazdasági problémákat.

Májusban 21,5 százalék volt az infláció, 2020 vége óta most először csökkentek az árak az előző hónaphoz képest, de ez még mindig rekordnak számít Európában, még a környező országokban is alacsonyabb az infláció.

Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója a napokban úgy nyilatkozott, hogy az élelmiszerek esetében év végén akár a 20 százalékot is meghaladhatja az infláció mértéke – számolt be a Telex.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!