Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lélegzetelállító a természet a mártélyi tanösvényről

Úgy tűnik érdemes volt 50 millió forintból felújítania a Holt-Tisza fölött átvezető pallósort a vásárhelyi önkormányzatnak. A tanösvény ezen szakaszán is élmény végig sétálni. Mi megtettük az oda-vissza majd három kilométeres utat.

Aki a mártélyi üdülőterület szépségeit ismeri csak, az el sem tudja képzelni, hogy milyen gyönyörű lehet a természet testközelből, a tanösvényen, s annak pallósorán áthaladva. Nem csak a fákkal borított (s megdöbbentően hatalmas kidőlt fákkal) terület miatt, hanem a megannyi szinte testközelből megfigyelhető szajkó, gólya és egyéb érdekes, vagy látványos tollazatú vadmadár miatt.

Mi megtettük azt, amit a turisták egy része is megtesz, s némi szúnyogriasztó védelmében végig sétáltunk a majd másfél kilométeres tanösvényen oda-vissza. Megmásztuk a végén álló kilátót, amiről ugyan a vizet nem, de a környező fák lombkoronáját és azok szárnyas lakóit is megcsodálhattuk. És felmentünk, amíg lehetett a zsilip energiáját biztosító transzformátorállomáshoz vezető lépcső egy részén is, hogy onnan is készítsünk képet a varázslatos, mesekönyv illusztrációnak is elmenő tájról. És persze a tanösvény szerves része tavaly és idén felújított pallósor is. Ez a holtág elkeskenyedő, láposodó, mocsarasodó (Algyő felőli) végén, az élő Tiszával való összeköttetést jelentő zsilip közelében szeli át a vizet. Az új vörösfenyő palló tartós faanyag, s körülbelül kétszer olyan vastag, mint amiből korábban volt, így a korábbinál sokkal biztonságosabb is. A kisgyerekek kezét azonban érdemes mindvégig fogni – átkelés közben.

  • Mártély tanösvény (2)
  • Mártély tanösvény (3)
  • Mártély tanösvény (4)
  • Mártély tanösvény (5)
  • Mártély tanösvény (6)
  • Mártély tanösvény (7)
  • Mártély tanösvény (8)
  • Mártély tanösvény (9)
  • Mártély tanösvény (10)
  • Mártély tanösvény (11)
  • Mártély tanösvény (12)
  • Mártély tanösvény (13)

A most szárazra forduló időjárásnak köszönhetően gyalog már nagyon jól járható a tanösvény, csak időnként kell átugrani egy-egy nedvesebb rész fölött. És bár bogárból is sok van a fák között, a vérszívók sem ettek meg – igaz azt nem tudjuk, hogy a szúnyogriasztónak mekkora volt ebben a szerepe. Az biztos, hogy szúnyogfelhőkkel sehol sem kellett megküzdenünk.

Aki kíváncsi a hamisítatlan őstermészet látványára, annak bátran ajánlható a túra, mely útvonalán több pihenőhely is várja a kíváncsiakat. És a harminc fokos meleg sem volt érezhető a fák alatt.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!