Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nagyon közel van a földadó eltörlése

Már az Országgyűlés gazdasági bizottsága tárgyalta a földadóval kapcsolatos törvénymódosító javaslatot.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleménye szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Győrffy Balázs fontos mérföldkőnek tekinti, hogy már a gazdasági bizottság előtt is tárgyalhattak a földadó eltörléséről.

Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar gazdák a háború, a szankciós energiaválság és az aszály mellett is folyamatosan helyt állnak, ezért nem plusz teherrel kell nehezíteni munkájukat. A kormány elkötelezett amellett, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját, és ennek jogszabályban is érvényt szerez, ezt szolgálja a parlamentnek benyújtott javaslat is – közölte.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója szerint a földadó az élelmiszerek drágulását vonja magával, így annak következményei mindenkit érintenek. Szerinte az a gazdák félelme, hogy a ,,baloldali” önkormányzatok és polgármesterek máshol is követik Hódmezővásárhely példáját, ezzel is terhelve a földtulajdonosokat.

Mint arról hírt adtunk, több éve lehet alkalmazni földadót, de most került igazán előtérbe, amikor Hódmezővásárhelyen vezették volna be. A témában több cikket is írtunk, itt lehet őket elolvasni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!