Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Három kocsi fényezését is megkarcolgatta egy ittas nő – videó

A rendőrök azonosították és elfogták azt a helybéli nőt, aki több autót is szándékosan megkarcolt.

A rendőrségre március 28-án a délutáni órákban érkezett bejelentés, mely szerint Szegeden megrongáltak egy utcán parkoló autót. Az elkövető a Volvo bal első és hátsó ajtajának, valamint sárvédőjének a fényezését karcolta meg. A helyszín megtekintése során további két, hasonló módon megrongált járművet is találtak a rendőrök. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, és lefoglalták a helyszín közelében telepített kamerák felvételeit. A videók megtekintése során a detektívek egyből felismerték a tettest, akinek korábban már volt dolga a hatóságokkal. A nő kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte, tettét alkoholos befolyásoltsággal magyarázta.

A Szegedi Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt indított eljárást.  

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!