Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Benyújtották a javaslatot, ami a földadó tilalmáról szól

A kormánypártok Hódmezővásárhely okán kezdtek heves tiltakozásba, ám több, Fidesz által vezetett településen is él ez az adónem. A jelenleg még el nem fogadott törvény szeptember 1-jétől léphet életbe.

Benyújtották a parlamentnek a törvényjavaslatot, amely megtiltja a földadó kivetését a polgármestereknek, helyi önkormányzatoknak, írja az MTI. A javaslatot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége dolgozta ki a kormánnyal.

Nagy István agrárminiszter azt mondta, ő is aláírta azt a petíciót, amit a földadó kivetése ellen indítottak, és 120 ezren látták el szignójukkal. Szerinte nem igazságos az, hogy földadót vetnek ki. Igaz, azt mi is megírtuk korábban, hogy messze nem csak Hódmezővásárhelyen él ez a gyakorlat, és ezen kívül nem csak a kormánypártok vezette Hajdúnánáson, települési adót ugyanis jelenleg 139 hazai község és város alkalmaz, igaz, ezek nem mindegyikének földadó a neve.

2015-ben még Lázár János is azt mondta, hogy az államnak meg kell adnia az önkormányzatok felé a szabad adókivetés jogát. Akkor azt mondta, hogy ezt az adófajtát szociális célokra kell fordítani, mint ahogy Vásárhelyen akkor is, és a most novemberben megszavazott földadóval is ez volt a cél.

A földadó bevezetését egyébként éppen Lázár jános javasolta 2016-ban. Akkor azt mondta, hogyha valakinek kell egy 60 négyzetméteres föld után fizetnie helyi építményadót, akkor miért nem kell fizetnie annak, akinek van 50 hektár földje? Mert a 60 négyzetméteres lakás ér 8 millió forintot, az 50 hektár föld pedig jelen pillanatban ér mondjuk 100-150 millió forintot. Százötvenmilliós vagyon után nem fizet adót, a 6 milliós lakás után meg fizet adót.

A mostani törvényjavaslat tartalma szerint ,,A települési önkormányzat az illetékességi területén rendelettel olyan települési adót, települési adókat vezethet be, amelyet vagy amelyeket törvény nem tilt. A települési önkormányzat települési adót – a termőföld, a termőföld tulajdonjoga, a termőföldre ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog kivételével – bármely adótárgyra megállapíthat, feltéve, hogy arra nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. A települési adónak nem lehet alanya állam, önkormányzat, szervezet, továbbá – e minőségére tekintettel – vállalkozó.”

A törvényjavaslat készítői szerint jelenleg nem indokolt a termőföldként nyilvántartott földrészletek adóztatása és hogy ezért szűnjön meg a települési adóbevezetés joga a termőföldre, a termőföld-tulajdonra vagy a termőföldön fennálló vagyoni értékű jogra. Amennyiben ezt az országgyűlés elfogadja, és valószínűleg elfogadja, akkor szeptember 1-jétől léphet életbe.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!