Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Gránit kockakő borítja majd a „krokodilhátas” szökőkút melletti sétányt

A Hősök terén két adományozó jóvoltából újul meg az egykori sétány.

Majd’ két évtizeden keresztül volt használaton kívül, s a medrében legfeljebb a lehullott falevelet tárolták, de 2021-ben ismét üzembe helyezték a Hősök terén lévő, a köznyelvben „krokodilhátasnak” nevezett szökőkutat. Ez – egy felajánlásnak köszönhetően – változó színű, LED-es világítást is kapott. Annak idején a Vásárhelyi Gazdaságfejlesztési Egyesület állta, a Hősök tere rehabilitációja első lépése csaknem tízmilliós számláját.

Sebők-Papp Imre vállalkozó felajánlásának köszönhetően nemrégiben megújulhatott a szökőkút, melyet immár fehér kerámiaburkolat övez.

Egy újabb felajánlásnak köszönhetően az odavezető sétány is megújul. A régi-új nyomvonalat már nem csak kijelölték, de egy részén már a helyükre is kerültek a gránitkockák.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!