Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Csütörtökön kezdődnek az állattenyésztési napok

Három nagyszerű napnak lehetnek majd a részesei csütörtöktől mindazok, akik kilátogatnak a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Nemzetközi Szakkiállítás és Vásárra. Archív fotó: Orgovány Rudolf.

Az érdekfeszítő programsorozatot csütörtökön délelőtt 9 órakor Antal Gábor, a Hódmezőgazda Zrt. vezérigazgatója nyitja meg a cég kiállítási centrumában, s ekkor nyílik majd meg az állati jó park játszóház.

Az első nap szakmai programjait a látvnyosan felvonultatandó ló-, húsmarha-, sertés-, juh- és birkabírálatok, hal- és solymászbemutató és bemutatófejés alkotja.

A legnagyobb, mindenki számára érdekes azonban alighanem a különféle állatok testközeli szemre vétele lehet, ahogy a korábbi évtizedekben is az ilyenkorra alaposan kiglancolt bikák, tehetnek, juhok és lovak, valamint a különféle mezőgazdasági eszközök, gépek látványa jelentette.

A három nap programjában egyébként – többek közt – lesz sportkutyás bemutató, látható lesz Marton János Guiness világrekorder birkanyírási bemutatója, fellépnek a Pusztai Róka nomád lovasok, lesz magyar vizsla show, fogat és több lóbemutató is.

Nézzen meg egy kedvcsináló válogatást a korábbi kiállításokon készült képeinkből!

Szombaton délelőtt fél 11-kor nyitják meg a XXXVII. Szent György-napi juhászversenyt, bemutatkoznak többek közt a gyulai kutyások, ekkor rendeznek fogathajtó versenyt, a magyar kutyafajták bemutatóját, ifjú Holstein- tenyésztők XXV. Országos Felvezető versenyét.

A részletes program és minden más fontos tudnivaló a rendezvényről itt olvasható.

Csütörtökön, pénteken és szombaton városnéző kisvonattal is ki lehet majd jutni a kiállításra. Csütörtökön és pénteken csak előre egyeztetett csoportos járatokat indítanak a városnéző kisvonattal Vásárhely egyes pontjairól a kiállítási területig és persze vissza is. Ezt a 20/413-1473-as telefonszámon lehet megrendelni, s az erre felszálló gyermekcsoportok kedvezményt kapnak. Szombaton délelőtt 9-től azonban már menetrendszerűen közlekedik a Hősök tere (Népkert buszmegálló)–Kálvin János tér (a zsinagóga előtti buszmegálló) valamint a kiállítási terület között és persze vissza.

A járatok 9-től 17 óráig minden órában egészkor indulnak a Hősök tere Népkert megállóból, visszafelé pedig 9.30-tól 17 óráig minden órában félkor, ugyanezen az útvonalon lehet visszajutni a városba.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!