Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Gitáros, aki nagyapja temetésén is zenélt

Tízgyermekes roma családból származik, s a zene révén immár több kontinensen is fellépett Palásti Máté jazz- és flamenco gitáros, akivel a Roma Kultúra Napja alkalmából, tegnap este Vas Ramóna beszélgetett a városi könyvtárban.

Ezúttal igaz a mondás, hogy a roma családok tagjaiból zenészek válnak – erősítette meg a közvélekedést Palásti Máté a Németh László Városi Könyvtárban rendezett beszélgetésen. A Vas Ramónával, a városi tévé szerkesztő-riporterévek folytatott beszélgetésből ugyanis kiderült, testvérei gitározni, fagottozni, csellózni tanultak, nővére fuvolista. Igaz ketten civil foglalkozást választottak maguknak. A testvérek ritka alkalmakkor, de együtt is zenélnek. A jazz- és flamenco gitáros Máté tavaly májusi lemezen fagottos bátyja két dalban is együtt játszik vele.

Nem csak beszélt, játszott is

Palásti Máté elmondta: fuvolatanulással kezdte, majd hegedűn folytatta, de azon is gitározott, ugyanis hegedülni nem szeretett, így szó szerint szaggatta a húrjait.
Odahaza nem volt sok lehetőségünk megválasztani, mit akarunk hallgatni a rádióban, így Szandi és az Edda dalain nevelkedtem – mondta nevetve. Hozzátette, később elért az internet otthonukba is, amivel kinyílt számára a zenei világ is, addig azonban a tanárai voltak az útmutatók ezen a téren.

– Anyukám egy idősotthon ápolónőként dolgozott, s az egyik bennlakótól – Erős Istvánról – kiderült nagy világjáró volt. Ő adott nekem argentin, flamenco lemezeket, a karbantartóról pedig kiderült, hogy pedig bongón játszik. A kaposvári magántanárom pedig jazzt és fúziós zenét tanított – villantotta fel, milyen zenei hatások is érték. Azt mondta: „Végtelen lehetőség van a zenében, nekem ez tetszik benne”.

A beszélgetésen elhangzott az is, hogy szeretett és fiatalon elhunyt nagyapja temetésén is játszott, s akkor határozta el, hogy zenész lesz. Az első fellépése egy idősotthon karácsonyi ünnepén zajlott, gazdasági informatikusnak tanult Kaposváron, az egyik közgazdasági szakközépiskolában. 2011-ben a zeneiskola igazgatónője a testvéreivel együtt elküldte a Snétberger zenei tehetségközpont pécsi meghallgatására.

Mind a négyüket felvették, a programba, mely főként a hátrányos helyzetű roma gyerekeket támogatja. Ide hat évig járt, majd érettségi után Budapestre került, ahol beiratkozott a Bartók konziba, majd járt a Rajkó Talentum Zeneiskolába is, de egyik iskolát sem fejezte be. A beszélgetésből, melyet Palásti Máté gitárjátéka színesített, kiderült, hogy mekkora szerencse kell a tehetség mellé, hogy valaki olyan ismert ember legyen, aki – bár hátrányos helyzetből indult – megtalálja magát és a helyét a világban.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!