Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Toronyfelújítás: csak a festék tartotta össze a vakolatot

Bár a helyi Fidesz és sajtója próbálja azt sulykolni, hogy szépészeti bevatkozás a városháza tornyának rekonstrukciója, azért az nem lenne szerencsés, ha valakire ráesne a vakolat, vagy egy 1,5 – 2 tonnás kődarab.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint az eddigi tapasztalatok alapján csalóka képet mutat a homlokzati vakolatok minősége. Az utolsó, műanyag bázisú festékréteg látszólag épnek mutatja a homlokzatot, azonban ez a legtöbb helyen hamisnak bizonyult. A festék alatt, a bejutott, de eltávozni nem tudó nedvesség a fagy hatására elporlasztotta a vakolatot, amit csak a merev műanyag bázisú festék tartott össze.

A festék eltávolítása után a porladó, málló vakolattal találkoztak a szakemberek, melyet tégláig vissza kell pucolni. A homlokzat jobb oldalán már elkészült a festék eltávolítása, a vakolatok leverése, és a vakolatok, párkányok visszajavítása, pótlása.

A jelentősen megnövekedett munkálat egyelőre nem von maga után többletköltséget.

Fotó: Hódmezővásárhely Város gyorshír szolgálata

A héten megtisztítják és lefestik a kerengőt alátámasztó acél konzolokat és április folyamán elindul a kerengő kőelemeinek tisztítása és javítása is. Készült egy terv a kerengőn eltört kőelem összefűzésére, ez a becslések szerint egy 1,5 – 2 tonnás kődarab, amit statikailag mindenképpen meg kell erősíteni.

A napokban próbaszerelést végeztek a kerengő alatti acél tartók díszbádogos takaróelemével. Az itt tapasztaltak alapján elkezdődik az elemek összeállítása a műhelyben már legyártott részelemekből.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!