Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Sütögetőhelyet avattak a Liszt Ferenc utca végi parkban

Nyársra szúrt szalonnát sütöttek a Fejes Péter jóvoltából létesített új, az Aranyablak mögötti parkban lévő, közösségi helyen.

Nem az első ilyen sütögető hely a Hódtói városrészben, sőt a közelben, a Németh László utcai parkban, a játszótér közelében már van egy, de az az idősek számára viszonylag messze van.

– Azért telepítettük, hogy lehessen szalonnát sütni, de persze az igazi oka, hogy Nagy Ernő szólt nekem tavaly, hogy a Liszt Ferenc utca kőfal felőli végénél van egy nagyon kedves, aranyos kis park, ahol lehetne létesíteni egy olyan helyet, ahová lejöhetnek az emberek, akár szalonnát is sütni és beszélgetni – mondta Fejes Péter városatya, aki a képviselői keretéből szalonnasütőt, szemetes és padokat is telepíttetett a parkba.

A települési képviselő szerint a magasházas övezetekben nagyon kellene az ilyen kiülős, beszélgetős helyek. – Ugyanis az igazi nagy probléma az Vásárhelyen, hogy nem beszélünk egymással, vagy ha igen, azonnal két pártra szakadunk. Ez egy olyan hely, ahol semmilyen párt nem szerepel, nem számít, csak az, hogy jól érezzük magunkat, tudjunk beszélgetni, meghallgassuk egymást. Számomra az az elsődleges szempont, hogy a városban béke, nyugalom legyen, tudjunk egymással beszélgetni, hiszen akkor jó egy városban élni, ha lakóik nem fordítanak egymásnak hátat, nem az aljasság, a gyűlölet, a szándékos rosszakarat motiválja az embereket – tette hozzá.

A sütögetőhelyen persze előkerült a szeletekre vágott, írdalt szalonna, melyet a résztvevők nyársra is húztak, hogy azt a parázs fölött megpirítva, a lecsörgő zsírt a kenyerükkel felfogva el is fogyasszák.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!