Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Negyvenkét körözött személyt fogtak egy nap alatt

Hetvenötöt pedig bűncselekmény elkövetése közben értek tetten a rendőrök.

Magyarország területén április 11-én a rendőrök 33 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 5 súlyos és 28 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 178 személyt fogott el, közülük 42 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 75 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 194 embert állítottak elő, köztük 88 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 23 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 105 esetben történt – közölte a rendőrség.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!