Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Klasszikus- és népzenészek találkoztak a BFMK színpadán

A kotta egy kapocs a zeneszerző és a művész között, amelyben nemcsak hangjegyek szerepelnek, hanem más instrukciók is. A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola vonós tanszaka azt mutatta meg a közönségnek a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, hogyan születik a muzsika. A koncert igazi örömzenéléssel zárult, amikor a klasszikus muzsikusokhoz a népzenét játszó Csürhe Banda is csatlakozott.

A vonós tanszak legkisebbjei, a ciripelők is megszólaltatták hangszereiket a tavaszi vonós zenekari előadáson az újranyitott Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Majd őket követte az ifjúsági formáció, akik országos versenyprogramjukat húzták el a vásárhelyi közönségnek.

,,Ennek a rendezvénynek egyébként az a fő célja, hogy megéreztessük a közönséggel azt, hogy mennyire csodálatos dolog az élő, klasszikus zene. Megmutassuk azt, hogy egy régi zeneszerző, egy 300 évvel ezelőtt élt zeneszerző mit írt a kottában. Pontosan ezért lesz izgalmas, mert arról is fogunk beszélni egyébként, hogy a kotta az olyan, mint egy térkép és az a zeneszerző, a művész között ez tulajdonképpen egy kapocs és ezt nagyon sokan, a laikusok ezt nem tudják pontosan, hogy mi is található a kottában. Merthogy nem csak hangok vannak, hanem rengeteg más impulzus. élmények. Amiket most meg fogunk mutatni, hogy mire is kell pontosan figyelni”

– fogalmazott a Vásárhelyi Televíziónak Varga-Fülöp Henrietta, a szolfézs-vonós tanszak vezetője.

A közönségnek igazi meglepetésben is része lehetett, mert a színpadot egyre több hangszeres foglalta el. Nem csak kicsik és nagyok kapcsolódtak össze, hanem a népzenét játszó Csürhe Banda is csatlakozott a komolyzenészekhez, mert a két műfaj igenis jól ötvözhető.

,,Klasszikusban is vannak népiesebb darabok és a népzenében is vannak klasszikusok. Vannak ilyen átfedések a kettő között és meg lehet találni a középvonalat”

– mondta el a VTV-nek Kovács Anna Karola, a Csürhe Banda zenésze.

A Kis kece lányom, az Érik a szőlő és a Tavaszi szél vizet áraszt című dalok csendültek fel spontán módon örömzenéléssel a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán, a közönség legnagyobb örömére.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!