Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A hospice fontosságára hívta fel a figyelmet a Reménysugár Klub

Péntek délután a Nyizsnyai és a Zrínyi utcák találkozásánál, a Méltóság Mezejénél találkoztak a résztvevők, majd a futópályán tartottak egy rövid futóversenyt. Az eseménnyel a hospice, a daganatos betegségekre és a reményre hívták fel a figyelmet.

Eredetileg ez a Méltóság Mezeje, de ma már nem így hívják, a Magyar Hospice Alapítvány átnevezte ezeket a területeket. Egy olyan ültetvény, ahol az októberben ültetett nárcisz virághagymákat meglehet csodálni, hogy milyen szépek virágzáskor, márciusban. Ezek a reményt szimbolizálják és a hospice szimbóluma – fejtette ki a Vásárhelyi Médiacentrumnak Lőkösné Nagy Sarolta.

A képviselő hozzátette: elsősorban a Reménysugár Klub tagjai szoktak ilyenkor eljönni, illetve azok, akik valamilyen szinten kapcsolatban állnak a daganatos betegségekkel – akár gondozóként, akár betegként, vagy családtagként. Ilyenkor a szolidaritásukat szokták kifejezni, együttérzésüket. Itt egy évben kétszer legalább összejönnek, beszélgetnek, erősítik egymást.

Eredetileg Angliából indult a kezdeményezés, az ötletgazda látta, hogy milyen sok daganatos beteg van. A Méltóság Mezeje Program 2007-ben jutott el Magyarországra, amikor a Hospice Alapítvány felkarolta. Bodrogi Sándorné, a Reménysugár Klub vezetője elmondta: 2009-ben tartották az első programot, ebbe már belevették az iskolásokat is, hiszen a cél az, hogy ne csak a felnőttek tudjanak róla, – nem is biztos, hogy tudnak, – hanem egész kicsi korban neveljék bele ezt az érzést, hogy szeressük egymást, ne féljünk a betegektől, fogja meg a nagymama, nagyapa kezét, amikor a távozás útján van.

A Reménysugár Klub a daganatos betegek vásárhelyi klubja és most ünnepelték a 30. évfordulójukat, december elején. Általában 25-30 fő közötti a létszám, a jelentkezés folyamatosan lehetséges és minden hónap második csütörtökönjén, délután 3-tól a városi könyvtárban találkoznak.

Most először futást is szerveztek, ahová már inkább a gyerekeket várták. Ez a futópályánál volt tegnap délután és természetesen sétálva is lehetett teljesíteni.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!