Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Lakossági fórum volt Tabánban

Lőkösné Nagy Sarolta képviselő tartott lakossági fórumot tegnap délután a Tabáni Olvasókör épületében.

Az egybegyűlteknek és az interneten közvetített fórum résztvevőinek felhívta a figyelmét a közeljövőben szervezett programokra, így a szombati szemétszedésre, a húsvéti város által szervezett programokra illetve a helyi Kossuth kör és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület ruha- és ételosztására, aminek előkészületeiben ő maga is rendszeresen részt vesz.

Március 31-én, pénteken 16 órakor kezdődik egy a képviselő asszony által szervezett  Hospice megemlékezés, a Nárcisz Futókör. Ennek keretében a Méltóság Mezeje nárciszos virágparcellánál, a Zrínyi utca elején, a Kossuth tér és a Nyizsnyai utca közötti részen tartanak megemlékezést, majd a strand melletti futópályán egy 200 m-es közös futást.  A megemlékezésre aki teheti, vigyen magával egy nárciszt vagy viseljen sárga szalagot, ami a remény és az emberi méltóság jelképe. A megemlékezést a daganatos betegségben szenvedők és a hozzátartozóik melletti kiállás miatt rendezik meg már évek óta.

Lőkösné Nagy Sarolta azt is elmondta, hogy idén a Damjanich utcai játszóteret fogják új játékelemekkel ellátni, azonban a padok, a kerékpárút korlátját szeretné lakossági segítséggel felújítani, egyrészt költséghatékonyság miatt, másrészt az az alapelve, hogy jobban vigyázunk arra, amiben a munkánk is benne van.

A húsvéti tervek között szerepel az is, hogy a Tájház melletti tojásfa-díszítés mellett a tabáni lakatfát is feldíszítenék.

A képviselő elmondta azt is, hogy folytatódni fog a faültetés, amit a Borz utca és Hideg utca sarkán valamint a Damjanich utcai játszótéren kezdtek el a körzetben.

Megköszönte Kis Tamás közterületfelügyelő munkáját, aki felmérte a körzetben lévő kátyúkat és a közvilágítás problémáit, majd ezt továbbította a kijavításra. A kátyúzás áprilisban kezdődik, ugyanakkor április 17-ig önerős járdaépítésre lehet pályázatot beadni a városházán.

A fórumon az is elhangzott, hogy a fűnyírás 3-4 hetes turnusokban történik, a város minden közterülete le van fedve, ettől függetlenül a képviselő kérte, hogy a lakosok jelezzék, ha bárhol problémás területet látnak.

A lakosság figyelmét arra is felhívta Lőkösné, hogy az ingatlanjaik előtti területet mindenkinek kötelessége rendben tartani, kérte, hogy erre fektessen mindenki nagy hangsúlyt, hogy mindenkinek legyen biztonságos a járdákon, utcákon való közlekedés. Ugyanakkor felajánlotta, hogy segít abban az esetben, ha valaki már nem tudja ellátni ezt a feladatot, a helyszínen is kiosztott hűtőmágneseken lévő telefonszámokon, illetve a közösségi médiában is várja a megkereséseket.

Márki-Zay Péter polgármester is részt vett a fórumon, ahol elmondta: Sarolta az egyik legkiválóbb képviselő, életet, pezsgést hozott a körzetébe a kreatív húsvéti és adventi programokkal, közösségi összefogással felújította a Bangó-kút környékét, folyamatosan továbbítja a lakossági jelzéseket.

Ezek után röviden beszámolt arról, hogy jelenleg milyen fejlesztések folynak a városban. Beszámolt arról, hogy folyik a városháza tornyának felújítása, hogy idén hat utcának a burkolatát tudjuk teljesen megújítani, és elindul a Tóth malom utca kétsávos útjának megépítése.

Folyik a munka a tabániakat is érintő Teleki utcai kerékpárhálózat megtervezésében.

A polgármester elmondta, hogy a Damjanich utcai szervízút felújítása nagy kérdés, hiszen itt már az alapokkal is gond van, újra kell terveztetni. A pályáztatást elindították, bízik abban, hogy jövő évben a kivitelezés is megvalósulhat.

Lakossági kérdésre Farkas Andrea csoportvezető elmondta, hogy fákat kivágni a hivatal nem tud, minden esetben szakértői véleményeztetés és hatósági engedélyeztetést kell lebonyolítani.

A hivatali dolgozó azt is elmondta, hogy az árkok takarítása is az ingatlantulajdonosok feladata. Ráadásul az éghajlatváltozás miatt a burkolt árkok támogatása már nem támogatott, hiszen a talajvíz mennyiségét veszélyezteti, ha elvezetik a csapadékot, a talajvizet meg kell tartani.

Voltak lakossági jelzések, amelyeket feljegyeztek, azokat mindenképpen kivizsgálják majd és igyekeznek megoldani.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!