Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A nagy pandát és a kicsi sárkányt is színpadra állítják a vásárhelyi diákok

Komoly és vidám darabbal vesznek részt a Cseresnyés kollégium diákjai, a hét végén Vásárosnaményben megrendezendő kulturális fesztiválon. Ma volt a darabok nyilvános főpróbája.

Még a James Norbury: Nagy panda és kicsi sárkány című, zen-buddhista könyvéből színpadra alakított előadást és a Raymond Queneau: Stílusgyakorlata alapján készült vidám jelenetet sem látták egyben a Cseresnyés kollégiumban élő diákok a próbák alatt. Ma késő délután azonban mindkettőt előadta számukra a nyilvános főpróbán a tizenhárom fős alkalmi társulat.

Amint azt megtudtuk, a Cseresnyés drámajáték csoportja és a háromfős tánccsoport erre az alkalomra állt össze.

– Évről évre megjelenünk a vásárosnaményi kulturális fesztiválon színpadi produkcióval a tánc- és a képzőművészet mellett – árulta el Horváthné Ruzsa Anita. A Cseresnyés kollégium igazgatóhelyettesétől azt is megtudtuk, hogy mindig nagy sikert aratnak, ezért indulnak minden évben újra és újra.

A mostani produkció betanulásával a gyerekek három-négy hónapot is eltöltöttek, s a szöveget maguk alakították.

– Először az én fejemben állt össze, hogy ezt a két darabot vigyük színre, majd a kiválasztott szövegeket mutattam meg a diákoknak, akiktől egy hét után kérdeztem meg, hogy jönnek-e velem. Ez volt a darabok castingja. Nálunk nincsenek dráma órák és én sem vagyok színházi rendező, de az előadás így is összeállt – árulta el.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!