Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

5. Danos mester lett Zsarkó Dániel Péter

Az elmúlt hétvégén rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Budapesten, a Központi Edzőteremben az idei mestervizsgát. Az ország minden tájáról érkeztek harcművészek, hogy számot adjanak tudásukról Harmat László 9. Danos alapító nagymester előtt.

Az eseményen rekordszámú, több mint 60 vizsgázó vett részt, akik az első mesterfokozattól (1.Dan) az ötödik mesterfokozatig (5. Dan) jelentkeztek a megmérettetésre. Az embert próbáló napon formagyakorlat, önvédelem, tradicionális küzdelem, töréstechnika és erőnléti próba volt a vizsgaanyag.

Fotó: ITF Taekwon-do

A Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat arról tájékoztatta a Vásárhelyi Médiacentrumot, hogy vezetőedzőjük és az Algyői Sportkör versenyzője, Zsarkó Dániel Péter remekül helytállt a kihívást jelentő feladatokon, így méltán érdemelte ki az 5. Dan mesterfokozatot, amivel 25 éves Taekwon-do pályafutása egyik jelentős mérföldkövéhez érkezett. Segítőtársa tanítványa, Kiss Levente volt, aki a tavalyi vizsgán szerezhette meg az 1. Danos mesterfokozatot. Felkészítő mester: Máté Zoltán 7. Dan.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!