Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Négy díjat is nyertek az Eötvös diákjai

Első, második és harmadik, valamit különdíjat is nyertek az Eötvös diákjai a városi Petőfi rajzpályázaton.

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából kistérségi  rajzpályázatot írt ki Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Bessenyei Ferenc Kulturális Központ. A kiírás szerint három kategóriát alakítottak ki: óvoda, általános iskola és középiskolai korosztályt.

A HSZC Eötvös József Technikum sok pályamunkát küldött be, az alábbiakat díjazták:  Holler Anikó harmadik, Molnár Jázmin Inez második, Jucha Ada Imola első helyezést ért el, míg Bakos Nóra különdíjat kapott. Az elismeréseket a városháza dísztermében adták át.

A felkészítést Bozsér Zsolt végezte, akinek a rajzszakkörén számos diák vesz részt. Emellett oktató kollégánk kiemelten foglalkozik tehetségeinkkel és rendszeresen szervez iskolánkban is kiállításokat tanulóink munkáiból. Gratulálunk és további sikeres munkát kívánunk! – számolt be a sikerről portálunknak küldött levelében Molnár Márton.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!