Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kacsa volt, hogy el akarták rabolni a szegedi kislányt

Napokig tartotta magát a hír a közösségi portálokon, hogy Szegeden ismeretlen zaklatott egy 12 éves kislányt, majd a villamosról magával is akarta vinni. A nyomozás során a kislány elismerte, hogy nem történt meg az eset.

A szülők először az egyik közösségi portálon tették közzé, hogy lányuk mit osztott meg velük. A rendőrséghez azt követően fordultak csak, hogy az iskola erre kérte őket. A Szegedi Rendőrkapitányság az édesanya feljelentése alapján zaklatás vétsége miatt rendelt el nyomozást. A rendőrök a hétvége folyamán széles körű adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki.

A beszerzett bizonyítékok eredményeként kétséget kizáróan megállapították, hogy a kislányt a villamoson senki sem szólította meg, az általa leírt támadó nem is utazott a közösségi közlekedési eszközön, így arról senkit sem kellett leszállítani a gyerek védelme érdekében. A 12 éves lányt édesanyja jelenlétében meghallgatták a nyomozók. A szülő az elé tárt adatok alapján osztotta a rendőrök álláspontját. Végül a kislány is elismerte, hogy sérelmére nem követték el a bűncselekményt.

A rendőrség arra kéri a szülőket, hogy amennyiben bűncselekmény gyanújáról szereznek tudomást gyermeküktől, a közösségi portálok helyett először a rendőrségtől kérjenek segítséget – közölte a rendőrség.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!