Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A kadétok a Corvinba, a corvisonok a Kalmárba költözhetnek, ha minden a tervek szerint megy

Úgy néz ki, hogy a tavaly indult vásárhelyi katonai középiskola nem a Démász egykori Ady Endre úti épületébe költözik, annak felújítását követően, hanem a Corvin mostani Városház utcai épületébe. Az biztosnak tűnik, hogy a corvinosok a 2024-25-ös tanévet a Kalmár épületében kezdhetik. Hacsak valami nem jön közbe.

A honvédkadétok, azaz a katonai középiskolások képzése tavaly kezdődött, ám iskolaépületet akkor nem kaptak, a kollégiumuk is, a laktanyában lévő egykori kollégiumi célra felújított nőtlenszállóban kapott helyet. Ezt az augusztus 31-i tanévnyitó keretében Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka avatta fel.

A katonai középiskola létesítése nem ért senkit váratlanul: ennek létesítését maga Orbán Viktor ígérte meg 2017-ben, akkor, amikor erről a kormány nevében szerződést is kötött, még Almási István polgármesterrel.

Csakhogy hiába, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai az első perctől kezdve a Gregus szakközépiskolában tanulnak és a laktanyában laknak. A Honvédelmi Minisztérium – valószínűleg költségtakarékossági okok miatt kinézte a honvéd középiskolai célra a Corvin épületét, írtuk a minap. Az is kiderült: az iskola végleges helyszínéről döntés még nem született, több lehetőséget is vizsgálnak a szakértők.

A döntést megkönnyítheti, hogy a Corvin és a Kalmár iskolák ebben a tanévben történt összevonása után felmerült, hogy a Corvin oktatását a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum áttelepíteni a Kalmár Bajcsy-Zsilinszky utcai épületébe. Olyannyira, hogy a Délmagyarországnak Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója azt nyilatkozta: „A Corvin Városház utcai épülete kicsi ahhoz, hogy a gyakorlati képzés is abban az épületben történjen. A Kalmár kapacitása nagyobb, itt lehet olyan komplexumot kialakítani, ahol a Corvin szakmai ágazatai is elférnek. Természetesen, a jelenleginél sokkal jobb körülményeket kívánunk teremteni a diákoknak és az oktatóknak. Ehhez nagy léptékű felújítás szükséges.” Azt már a lapnak Hegedűs Zoltán, a szakképzési centrum kancellárja árulta el, hogy a kiviteli tervek és a költségbecslés május végére készülhet el, s a fejlesztést saját forrásból finanszírozzák.

Úgy terveznek, hogy a Városház utcai iskolaépület az átköltözés után is szakképzési célokat szolgál. Itt többek között a szépítészet ágazat tanműhelyeit bővítik, valamint további tanműhelyek, laborok kialakítására is sor kerülhet.

Hely egyébként lenne erre és a honvédkadétok számára is elegendő lenne az egykoron a Csongrád Megyei Tanács számára épült, majd évtizedeken át központi orvosi rendelőként működő hatalmas, emeletes épületben. Melyet egy ideig senki, semmire sem használt, majd felújítása után költöztették ide a Kertvárosból a Corvint, hogy annak az épületrészét a katolikus iskola kapja meg használatra.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!