Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nem tett le a város a Kossuth tér további zöldítéséről

A Sarokház előtti terület és az ótemplom körüli park az első pillantásra zöld, de közelebbről jól látszik mi vele a baj.

Hamarosan kiírják a közbeszerzési pályázatot a belváros a sarokház előtti és az ótemplom körüli részt kertészeti megújítására. A tervek már elkészültek rá. A belváros igényes, zöld, fenntartható felújítása van folyamatban és halad tovább mondta Márki-Zay Péter, a Városi Televízió korábbi, Időben című műsorában.

A terület megújítása folytatná belváros zöldterületei megújítását, mely korábbi elemei a Rotary sétány kialakítása, a Hősök tere szökőkútja vagy a Szent Antal utca felújítása voltak.

Hogy mi szükség az első pillantásra zöld Sarokház előtti terület felújítására, azzal kapcsolatban már több facebookos fórumon is vita alakult ki. Pedig aki belemegy a parkos részbe, azt tapasztalhatja, hogy vannak azért mindenféle problémák.

Az egyik, hogy a nyári menetrendszerű fűnyírás nem csak azért jár nagy porral, mert itt túlnyírják a füvet, hanem azért is, mert egyáltalán nem egyenletes a talaj, azt buckák tesznek egyenetlenné. Az itt lévő fenyők alatt tégla- és építési törmelék rejlik, de ezen botladoznak azok, akik az ótemplomtól a sarokház előtti lépcsőhöz közlekedik. Azt, hogy ez a törmelék az épület 1964-1965-ös építésekor maradt-e a helyszínen, vagy még az ótemplomi bazársor 1960 év végén indult, majd 1961 elején befejeződött lebontása után, ma már senki sem tudja.

Az viszont biztos, hogy a szomszédos ótemplomi terület kertészei megújítása is aktuális lenne már egy ideje. Csak azért is, mert az évtizedek óta a legnépszerűbb belvárosi illegális közvizeldének használt, 1740-ből származó, lőrésekkel ellátott védfal tetején mára kisebb erdő vert gyökeret.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!