Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Jubileumi alkotói pályázatot hirdettek „A füstérzékelő életet menthet” címmel

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2023-ben immáron tizedik alkalommal hirdeti meg alkotói pályázatát az iskolások körében. Idén olyan alkotásokat várnak, amelyeken keresztül az iskolások azt mutatják meg, hogy hogyan menthet életet a füstérzékelő.

A diákok három korcsoportban pályázhatnak, szabadkézi rajzot, egyéb kézműves alkotást küldhetnek be, de akár filmet is forgathatnak. A pályaműveket 2023. április 21-ig lehet beküldeni postán vagy e-mailen, előzetes egyeztetés után személyesen, a korcsoport és kategória megjelölésével. A fővárosi és vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok várják a pályaműveket.

A területi versenyen első helyezést elért alkotások részt vesznek az országos versenyen is, amelynek díjait 2023 júniusában Budapesten adják át. Az országos verseny győztesei értékes díjakat kapnak, és különdíjak is gazdára találnak majd. Az az iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb iskola 2023” címet, ezzel együtt egy tűzoltósági bemutatót, vagyis az adott intézményben füstsátor, tálcatűzoltás, olajtűzoltás, roncsvágás és tűzvédelmi oktatás teszi majd izgalmassá a rendhagyó oktatást.

A pályázatról további részletek itt olvashatóak.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!