Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Elutasították az LMP népszavazási kezdeményezését az akkumulátorgyárakról

Nyolc szavazattal elutasította az LMP akkumulátorgyárakról szóló népszavazási kérdését kedden a Nemzeti Választási Bizottság – írja a 444. A párt bejelentette, hogy megtámadják a döntést.

Az LMP által beadott kérdés így szólt:

„Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?”

Sasvári Róbert, az NVB elnöke szerint a kezdeményezés a jogszabály-módosítására irányul, mivel megváltoztatná az elrendelendő népszavazási kérdések körét. Elmondta, hogy az önkormányzati törvény a helyi népszavazásra jelenleg is lehetőséget ad, amit akkor kell elrendelni, ha megfelelő helyi választópolgár kezdeményezi.

Sasvári szerint a kérdés burkolt alkotmánymódosítást foglal magában, ami pedig a tiltott tárgykörökbe tartozik. Az Alaptörvény módosításáról ugyanis nem lehet népszavazást tartani.

Mint arról beszámoltunk, az első hírek szerint Kisteleken is épült volna egy gyár, de a jelenlegi információk szerint elvetették a hatalmas energiaigény miatt – ezt két év alatt tudták volna biztosítani, de ez a beruházóknak sok idő.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!