Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A bárányka is előkerült a baba-mama koncerten

Ma délelőtt az ifjúsági klubban több mint húsz kisbabának és főleg édesanyjuknak zenélt Csúcs-Ádók Anita tanárnő. A kicsik egy része táncra perdült, akadt, aki önfeledten, játszott, cumizott vagy éppen lehunyt szemmel adta át magát a felcsendülő dallamoknak.

Nagy sikert aratott a városi ifjúsági klub kifejezetten kisgyermekeknek és anyukájuknak szervezett programja, a ma délelőtti baba-mama koncert. Már csak azért is mert a klub emeleti galériája széksorait zsúfolásig megtöltötték az anyukák és a kisgyerekek. Akik óvoda előtti életkorukból adódóan vagy tágra nyílt szemmel nézték a történéseket hallgatták a zenét, vagy izegtek-mozogtak, vagy önfeledten játszani kezdtek Csúcs-Ádók Anita zenepedagógus, zongoratanárnő élvezetes műsora közben, aki énekelt, furulyázott és szintetizátoron is játszott.

– Az interneten láttuk, hogy lesz ez a program. Még sosem voltunk itt, de meg akartuk nézni. Tímea, a kislányom hároméves múlt és nagyon szereti a zenét, szeret rá táncolni és a maga módján énekelni is – árulta el Gyöngyösi Piroska.

– A baba-mama koncert ötlete nem az enyém hanem Angliában láttam. Ott van egy olyan koncertsorozat, melynek az a címe: Back to baby. A koncert célja, hogy azoknak az anyukáknak, akik otthon vannak a gyermekeikkel, többnyire nincs lehetőségük arra, hogy akár egy szimfonikus vagy bármilyen koncerten részt vegyenek, hiszen senki sem veszi azt jónéven, ha közben a gyerek szaladgál, sír vagy nem a koncertnek megfelelően viselkedik – mondta Gál Boglárka. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója hozzátette, a rendezvény célja, hogy ezt a lehetőséget, azaz a zenei élményt és a kikapcsolódási lehetőséget a vásárhelyi anyukáknak is biztosítsák.

– Az első alkalommal Csúcs-Ádók Anitát hívtam fellépőként, többek közt azért, mert ő zenebölcsit is tart, így nagyon ismert a babás körökben.

– A kétéves Nándi nagyon szereti a zenét, az apukája minden nap, esténként gitározik neki gyerekdalokat. Kéri is tőle. Gondoltuk, hogy akkor eljövünk erre a rendezvényre, ugyanis ilyen programon még nem voltunk, hátha tetszik neki – mondta Németh Renáta.

 Hasonló baba-mama koncerteket a tervek szerint havonta rendeznek majd, minden alkalommal más-más előadóművész részvételével.  

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!