Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Faragó Katalin is Pro Urbe kitüntetésben részesült

Vásárhely szülötte a kiemelkedően magas szakmai munkásságának elismeréseként vehette át a díjat a mai díszközgyűlésen.

Faragó Katalin orvosi szakkönyvtárosi diplomája mellett gép-és gyorsírói, továbbá orvosi gyógymasszőri, alternatív mozgás- és masszázsterapeuta, illetve nemzetközi idegenvezetői végzettséggel rendelkezik.

Eszperantó mozgalmi tevékenysége 1973-ban kezdődött. 1975 szeptemberében megalapította az orvos-egészségügyi eszperantó szakcsoportot. Főrendezőként négy egészségügyi eszperantó világkongresszust, négy európai egészségügyi eszperantó kongresszust, és 20 „Varga Miklós” asztalitenisz nemzetközi emlékversenyt szervezett. 1974. októberétől tanítja az eszperantó nyelvet, eddig több mint 2000 diákja volt. Eszperantó tudományos tevékenységéért 1989-ben Brightonban a nemzetközi Shinoda díjat vehetett át. A Szegedi Tudományegyetem nyelvi lektorátusán 9 éven át vizsgabiztosként is dolgozott eszperantó területen. 2021 óta tiszteletbeli elnöke a Nemzetközi Eszperantó Oktatók Ligájának.

A Yumeiho terápiával 1995-ben ismerkedett meg. Terapeutaként a legmagasabb szintre képezte magát, hogy cukorbetegeket, gerinc- és mozgásszervi betegségekben szenvedő, illetve pajzsmirigy és meddőségi problémákkal küszködő embertársait segítse. Többször járt Japánban, ahova most áprilisban is készül, hogy terapeuta diákjait elkísérje az oktatói vizsgára.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!