Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Negyedik alkalommal is sikert aratott az ételosztás

Vasárnap délben 150 adag gulyást osztott ki a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület a rászorulóknak a Tabáni Olvasókörben. Az étel mellé nem csak kókuszgolyó, de banán is jutott mindenkinek.

Már fél 12-kor sorban álltak a Tabáni Olvasókör, a Szerencse és János utcák kereszteződésében álló épülete előtt azok, aki a napsütésben sütkéreztek, de nagyon sokan már türelmesen ültek a benti asztalok mellett, s várták, hogy az udvaron két üstben is rotyogó, százötven adag gulyás elkészüljön.

És nem kellett sokáig várniuk, hogy előbb azok álljanak sorban, akik helyben akarták azt megenni, majd azok, akik haza szerették volna vinni az ebédet. A többség a helyben fogyasztást választotta, a rászorulók számát jól mutatta, hogy voltak, akik a gázkonvektorra tudták csak letenni a forró ételt, de olyan is akadt, aki azt kézből próbálta elfogyasztani, a tányérját a kapott nagy szelet kenyéren egyensúlyozva.

És együtt ettek fiatalok és idősek, gyermekek szüleikkel, nyugdíjasok és még aktív korúak – mind-mind rászorultak – akik a gulyáshoz kapott kókuszgolyót és a banánt is örömmel vették.

– Azért jöttem el az ételosztásra, mert egyszerűen rá vagyok szorulva erre a segítségre – árulta el a csak keresztnevén bemutatkozó, a Szántó Kovács János utcáról érkező Máté, aki az első közt kapta meg az ételt. – Albérletben lakom, alkalmi munkákból élek, de alig van munkám, ezért nagyon nagy segítséget jelent, hogy ma nem saját zsebből kellett az ebédet megvennem. Úgy látom, az étel nekem mára elég is lesz – tette hozzá.

Máté albérletben lakik és alkalmi munkákból él. Nehezen

– Havi ötvenhétezer forintból élek, ezért az előző három ételosztásra is elmentem, de ott leszek a következőkön is, ha lesznek még ilyenek. Eddig is finom volt az ebéd, ez a mai is az – mondta Mihály Miklós.

Márpedig lesz hová mennie, hiszen két hét múlva vasárnap a Sutuban, azaz a Tarjáni Olvasókörbe várják majd ebédre a rászorulókat a szervezők, akik ahogy a korábbiakat, így a mai alkalmat is támogatók segítségével rendezték. A gulyás alapanyagát Berényi Károly alpolgármester állta, a kenyeret a Sanyi pékség, a két láda banánt László Krisztián, míg a kókuszgolyót a Sarokház cukrászda ajánlotta fel.

– A szükség visz rá bennünket, hogy ingyenes ételosztást rendezzünk, mely ezúttal már a negyedik ilyen alkalom – mondta Berényi Károly. – Jönnek rá a szegény emberek, mert híre ment. Szomorúan látom, hogy olyanok is rászorulnak, akiket korábbról ismerek, a gyerekeiket gyógyítottam és akkor még nem voltak rászorulók.

Márki-Zay Péter azt mondta, fontos dolognak tartja, hogy maga is beálljon az ételt osztani. – Ez egy fogadóóra is, hiszen nagyon sok embernek továbbítom majd a most jelzett lakás, illetve szociális problémáit az illetékeseknek, illetve útba is igazítom őket. De legyen bármilyen egyéb kérdésük, azokra is szívesen válaszolok – mondta.

Azt is elárulta, hogy az ebédosztás ötletét a felesége találta ki. – Igaza lett, ráadásul egyre többen jönnek el a kéthetente ismétlődő alkalmakra. Soha ennyien nem voltak azok, akik helyben fogyasztották az ételt, mint most, s mivel a maradékot is elvitték, most is teljesen elfogyott az étel. Annyira, hogy aki későn érkezett az már nem kapott.

Márki-Zay Péter hozzátette, hogy a csapat lelkesedése mellett az önkéntesek száma is megnőtt és a felajánlások is érkeznek, így két hét múlva a Sutuban is vendégül látják majd a rászorulókat.

Akiknek egyébként most is osztottak ruhákat, akkora sikerrel, hogy a helyszínre vitt holmi mind-mind gazdára talált.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!